2013. május 27., hétfő

Elkészült a könyvjelző! :)


Tegnap este addig nem feküdtem le, míg be nem fejeztem a könyvjelzőt. Tetszik a végeredmény. Lefotóztam még kontúrozás előtt is, látszik, hogy nem természetes fénynél készült a kép. Jó nagy a különbség a két fotó között. Az igazi színek leginkább a jobb oldalinak felelnek meg, de persze nem teljesen.

 kontúr előtt            kontúr után

A könyvjelzőnek hátoldala is lesz, valószínűleg filc anyagot fogok szépen ráöltögetni. Van is szép drapp színű itthon.

Most kellene folytatnom az őszi képet (utána meg a tengereset), de nem tudom, nem kellene-e inkább pihentetnem a kezem. Nagyon fáj... :( A hüvelykujjamat néha már alig tudom hajlítani, azzal a kezemmel emelni, fogni..., hát meggondolom párszor. Az kézzel való írás is iszonyat nehezemre esik, pedig munka közben az is elengedhetetlen.
Ilyenkor azonban mindig eszembe jut, hogy amikor több hétig pihentettem, se hímzés, se gyöngyök, akkor sem lett jobb.

2013. május 25., szombat

Keresztszemes és gyöngy


A napokban elővettem megint a gyöngyeimet, mert egy kolléganőmnek szerettem volna valami ajándékot készíteni. Vettem egy szép swarovski rivolit, néhány swarovski kristályt, és máris kezdődhetett a fűzés. Igen... Csakhogy nekem még mindig nem megy a befoglalás. :( Pár óra molyolás után feladtam, aztán másnap újra elővettem, mert más megoldás jutott eszembe. Megint a gyöngyhímzés. Így már simán be tudtam foglalni a rivolit. Ezután még kétszer körbevarrtam gyöngyökkel, majd jött a sima fűzés rész. Nem is volt olyan nehéz, bár kísérleteztem, hogy lesz jobb, hogy jön ki még jobban. Hát ilyen lett. Nekem tetszik, és remélem, majd a megajándékozott is örülni fog neki.



A másik munkám - amiről már a napokban írtam - keresztszemes hímzéssel készül. Egy könyvjelző lesz a nyugdíjba vonuló kolléganőmnek. Készítek még más ajándékot is, de ennek is biztos jó hasznát fogja venni, hiszen szeret olvasni. 
Két Vervaco könyvjelzőből raktam össze, mert mindegyiknek az alján egy nagy virág volt, én meg azt nem akartam belehímezni. Valahogy nem tetszett. Így fogtam a mintákat, szétvágtam őket, majd 3 részből újra összeraktam. A hiányzó fonalak csütörtökön érkeztek meg, így már teljes gőzzel folytathatom a munkát. Ha ez elkészül, befejezem az őszi képet, mert azon már igazán nincs sok hímezni való. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az elfogyott fonalam helyett rendelt fonal ici-picit eltér színben az előzőtől, remélem nem fog majd nagyon elütni...)

Még nincs kész, de a fázisképet megmutatom.


További szép hétvégét mindenkinek! :)

2013. május 22., szerda

Vihar és villámok


Vasárnap nagy vihar volt nálunk, és megint kaptam az alkalmon, elővettem a fényképezőgépet. Mivel csak egyszerű, mezei fotómasinám van, nem tudok profi képeket csinálni, de azért sikerült néhány szép villámot elkapnom. :) Most is megállapítottam, hogy nagyon nehéz villámot fotózni...
A viharban csak ezt a látványt szeretem, egyébként utálom, mert most is folyt be a víz. (Arról nem is szólva, hogy országszerte mennyi kárt csinált.)




Majd jövök hímzéssel is, csak az őszi képet nem tudom folytatni - pedig már igen kevés hiányzik belőle -, mert elfogyott egy fonalam, de már rendeltem, és szerintem napokon belül itt lesz.
Belekezdtem egy könyvjelzőbe, az már biztos, hogy a kolléganőm búcsúajándékának egy darabja lesz. Ha kicsit több lesz belőle, mint amennyi jelenleg kész van, mutatni fogom. Szerintem a hétvégén, de inkább nem ígérek semmit.

2013. május 18., szombat

Egy fülbevaló


A mai délután termése ez a fülbevaló.
Már régóta izgatta a fantáziámat a brick stitch technika, de nem igazán akart sikerülni ez a fajta fűzés. Aztán ma a youtube-on bogarásztam, és szembe jött egy fülbevaló, ami brick stitch-csel készült. Nosza! Előszedtem a gyöngyeimet, és ez a fülbevaló pár született. Nem tökéletes, hiszen ez az első ilyen munkám. Ki kell tapasztalnom, hogy milyen típusú és méretű gyöngyökkel mutat jól. Az alsó része nekem sokkal rövidebb lett az eredetinél, ráadásul eléggé szétálltak a "lógócskák" (gondolom, nem damilra kellett volna fűzni), ezért én közéjük fűztem 1-1 gyöngyöt. Élőben kicsit jobban néz ki, nem tűnnek ennyire csálénak, mint a fotón. Határozottan tetszik. Bár én nem hordok ilyen fülbevalókat, kizárólag a kis aranykarikát.

Azért látszik, hogy a fotó szerinti jobb oldali készült másodjára.
Gyakorlottabb gyöngyözők biztos nem mutatnák meg. :DDD
 

2013. május 14., kedd

Ősz-5.

Nem vesztem ám el, csak csöppet megsokasodtak a feladataim. Ballagás, érettségi, munka és egyebek. De azért tudtam hímezni! :) Múlt vasárnap pl. a 3. részlet felét varázsoltam a vásznamra. Előtte a 2. kép alatti, illetve a képek közötti részt hímezgettem. Az eddig elkészült részleteket egyben nem fotóztam, de úgy gondoltam, ezt most meg kell mutatnom, mert már annyira régen írtam ide, hogy azt hiszitek, már nem is jövök többet. Pedig DE!

Akkor jöjjön a 3. képrészlet!


Most szépen süt a nap. :)

Sajnos, a kezem a szokásosnál is jobban fáj, néha már a tollat alig bírom fogni. Annyira elkeserítő! :( De azért hímzek! Már csak azért is, mert amikor hónapokig pihentettem, az sem ért semmit. Nem akarom magam megfosztani még a hobbimtól is. A gyöngyöket úgysem vettem elő már január óta, pedig nagyon szeretném.

Egyébként már azon jár az eszem, mi lesz a következő munkám, de előbb persze befejezem a tengeres képet. Úgy tűnik, hogy ehhez az őszi képhez megint nem lesz elegendő az egyik fonalam, ezért akarok kiválasztani egy következő hímezni valót, akkor a hiányzó fonalakat egyben meg tudom rendelni. Viszont annyi szép minta van, hogy nekem mindig dilemmát okoz a kiválasztani a következőt.  Majd meglátom. Szívem szerint megint valami szép tájképet választanék, mert sajnálni fogom, ha ezt befejezem. Nagyon szeretem hímezni! :)

2013. április 24., szerda

Ősz-4


Elkészültem az őszi kép középső részével. Most következik alatta és felette az 1 szálas hímzés. Még mindig imádom! :))) Egy valamit nem tudok csak, azt, hogy milyen színnel kellene az ágakhoz a "kontúrt" hímezni, ugyanis a jelmagyarázatban ennek nyoma sincs. Majd kiötlök valamit, ha meg nem, akkor így marad.

 a közepe

egyben

2013. április 21., vasárnap

Csak néhány gondolat...


Nem a blogom profiljába illeszkedik a következő mondanivalóm, de jó, ha tudjuk, hogy a potenciális "öngyilkos-jelöltek" köztünk élnek!

Tegnap Miskolc felől autóztunk haza, Budapestet már elhagytuk, amikor 2 autós is világítás nélkül haladt el mellettünk az autópályán, a belső sávban. Mindez este fél 8 körül történt. Egyik autós elég gyorsan eltűnt a látóterünkből, de a másikat legalább 15-20 km-en keresztül még láttuk. Nem az volt a probléma, hogy ő nem látott, mert annyira még nem volt sötét, de 130 km/h sebesség mellett iszonyat veszélyes mutatvány az ilyesmi. Ráadásul épp ezután értünk bele egy nagy felhőszakadásba. Nem sokkal ezután a szembejövő sávban is láttunk kivilágítatlanul autózót...

Holnap Kecskemétre utazunk, remélem, nem lesz ilyen rossz tapasztalatunk.

És ha már utazás, az autópályán egy nekem nagyon tetsző figyelemfelkeltő táblát is láttam. Egy kenguru  volt rajta, az erszényében a kicsi kenguru. Valami olyasmi szöveg volt a táblán, hogy "az utasok is be vannak kötve?" Ha valaki ennek láttán kap észbe, hogy hoppá, elfelejtettem bekötni magam, akkor már volt értelme. Márpedig ilyennek mindig van értelme.

Figyeljünk egymásra, hisz mindenkit várnak otthon!!!

2013. április 13., szombat

Ősz-3


Úgy gondolom, hogy jelentős az őszi képpel a haladásom múlt hét óta, ezért mutatok egy fázisfotót. Ha így haladok, akkor nemsokára el is készülök vele. :))) Nagyon régen volt már ilyen, hogy egy hímzéssel ennyire gyorsan haladtam. Bizonyára betudható annak, hogy már nagyon sokat javult az állapotom. Hatott a 2-szeri antibiotikum kúra, legalábbis majdnem 3 hónapja megszűntek a kínzó fájdalmaim.
(A kezem még fájdogál, de igazán csak akkor, ha kicsit jobban megerőltetem. Valami nincs rendben vele, ez ránézésre látszik, ezért nem is értem, miért nem tudják, hogy mitől van. Utoljára rámondták, hogy egyik nyaki gerinccsigolyám okozza ezt.)

Visszatérve a hímzésre... Úgy emlékszem, hogy a héten minden este bökögettem bele, hol többet, hol kevesebbet. A mai eddigi haladásom a középső képen belül, a fák alatti teljes hímzett rész. Nem is rossz. :) Igazi szerelemhímzés - ahogy mondani szokás. :) Érdekes, hogy most nem sikerültek olyan szépen az öltések, voltak napok, amikor megint alig láttam a lyukakat. Szerintem a számítógépes munka a ludas, estére biztos elfárad már a szemem.

És íme a kép:

 Részlet

Egyben
(már megint gyűrött, de ez legyen a legkevesebb...)

2013. április 4., csütörtök

Ősz-2


Gyorsan fotóztam egyet, mielőtt nekiállok a középső képecske hímzésének. Nagyon jó bökögetni ezt a mintát! :)
Most nagyobb méretű fotót csatolok ide, így sokkal jobban látszanak az öltések közti különbségek, a 2 szálas-, 1 szálas xszemek, illetve a fél szemek.


2013. március 30., szombat

Húsvét



Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok
minden kedves olvasómnak! :)