Azt hiszitek, hogy képes vagyok elvonni a figyelmemet a gyöngyökről vagy más molyolásról? Hát, nem sikerült betartanom azt, amit megfogadtam. Egyszerűen nem megy. Jön egy gondolat, és befészkeli magát az agyamba. Nem tudok végignézni egy filmet, vagy nem tudok nyugodtan olvasni, mert azt érzem, hogy most azonnal muszáj nekikezdeni annak, amit kitaláltam.
A hétvégén a lányom említette, hogy az egyik tanárnője zöld nyakláncot keres mindenhol, de nem talál neki tetszőt. Már láttam is magam előtt, hogy mit fogok készíteni, előkaptam a gyöngyös dobozomat, és estére meg is volt a medál. Remélem, örül majd neki a tanárnő. Amúgy nagyon megérdemli, mert ő készítette fel a lányomat az anyanyelvi versenyekre, mégpedig olyan eredményesen, hogy emlékeim szerint minden évben bekerült az ország legjobb 10 versenyzője közé a korosztályában. Olyan is volt, hogy országot I. helyezett lett, az pedig már nem semmi!
És most jöjjön a medál, amire már láncot is szereltem, igaz, megszenvedtem vele, mert én a bonyolultabb utat választottam, aztán egyszerűsítettem.
Mérete: kb. 4 cm
Most pedig mást mutatok. Unikatnál láttam csodás szalagvirág medálokat. Szintén a hétvégén megpróbálkoztam a technikával, persze mondanom sem kell, a nyomába sem érhetek. Igaz, én a virágokat, és a leveleket is másféle öltéssel készítettem, mint ő, de van még mit tanulnom, van hová fejlődnöm. Azért megmutatom őket, annyira nem lettek rosszak. Tehát az első két szalag-alkotásom:
Méretük: kb. 3 cm
Az első a piros rózsás volt, egészen jól sikerült, a rózsaszínnel viszont nagyon megszenvedtem, ennek okára azonban nem sikerült rájönnöm. A leveleket máshogy csináltam, mint a piroson, azok talán jobban sikerültek a rózsaszínen. Ez utóbbiak közepébe gyöngyöt is varrtam. Medálalapot még nem találtam nálunk, így egyelőre más befejezésben gondolkodom. Arra jutottam, hogy ezeket is begyöngyözöm, medálokat készítek belőlük. Egy sima réz láncon jól mutatnának. De a befejezés nem most lesz.


















