2011. március 28., hétfő

Az utolsó


Ez az utolsó darab a sorozatból, nagyon örülök annak, hogy mind a 8 elkészült. Katának egyszer azt írtam, hogy én nem kékkel fogom hímezni a telet, de aztán mégis ilyen színeket választottam. Pontosabban az egyikhez közép kékes-lilát, ehhez pedig sötét kékes-lilát. Azt hiszem, nem lettek rosszak.

Minta: Brittercup Designs Winter motif
Anyag: gyöngyvászon, Rosace osztott hímző
Mérete: 14 cm 6 cm

Mikor kész lettem ezzel a darabbal, örömmel vettem a kezembe a mellőzött Lanarte képemet. Fura volt hímezni az 1 szálas hímzés után, olyan óriásinak tűnnek most az xszemek a hímzővásznamon.

Tegnap este erős késztetést éreztem egy kis gyöngyözésre, de semmi sem sikerült. Igazából többféle minta alapján próbálkoztam a peyote háromszög megfűzésével, nulla sikerrel. Gondolom, ehhez hozzájárult az is, hogy nem megfelelő gyöngyökkel próbálkoztam. De nem adom fel! :)

Múlt héten kaptam Katától fekete hímzővásznat, már rég van egy tervem hozzá. És meglepit is csomagolt hozzá, egy jelölő filcet! Egy ideje szerettem volna venni, mert az enyém nagyon kifogyóban van, de nálunk nincs. Csak ezt meg nem akartam rendelni. Kata antennái azonban ki vannak hegyezve, és jött is az ajándék fénypostával. Itt is köszönöm, Kata!

2011. március 23., szerda

A sorozat folytatódik...

Hétfőn meghozta a postás a nyereményemet... Nos, hát ennek a nyereménynek története van. Ugyanis Anton oldalára bukkanva gondoltam, hogy nem visszafelé olvasok, hanem teljesen elölről kezdem olvasni. Most azonban jobban tettem volna, ha nem így teszek. Volt egy bejegyzése, miszerint az első megjegyzést hagyó kommentelőnek felajánl egy hajócsipke könyvjelzőt. Rögtön jelentkeztem, aztán mikor tovább olvastam az újabb bejegyzéseket, láttam, hogy Leki egy másik bejegyzésnél írt kommentet és meg is nyerte a könyvjelzőt. Ennek ellenére Anton nagyon kedves volt, és nekem is felajánlott egy könyvjelzőt. Mondanom sem kell, nagyon örültem.

Hát még amikor megérkezett ez a szépség! Nézzétek és tessék irigykedni, mert valami hihetetlenül finom munka! :)

Ezek után már csak szerényen mutatom meg a hímzéseimet:


Minta: Brittercup Designs Autumn motif és Winter motif
Anyag: gyöngyvászon, Rosace osztott hímző
Méretük: 14 cm 6 cm

2011. március 20., vasárnap

Szappanos játék Edinánál

Nézzétek meg ti is, milyen csodákat alkot Edina!
Ha tetszenek, akár játszhattok is értük... :)


Az ő blogján találkoztam egy másik alkotó munkáival is,
érdemes bekukkantani IDE is.

2011. március 15., kedd

Üvegkavics befoglalás

Ilyen lett a legújabb nyakláncom:

Háromszor kezdtem neki, mire ilyen lett...
Az első kép az eleje, a második a hátoldala.
Igen picurka darab, csak 2,5 cm-es. :)


2011. március 14., hétfő

Az ötödik - levelek

Már az ősz készülődik, na nem a tavasz helyett, csak a hímzővásznamon. Mit készülődik! Egyik mintácska már el is készült! :) A sorozatnak 8 darabja van, már nem sok van hátra... Ebben a mintában van egy pici hiba, a jobb oldali leveleket egy lyukkal jobb felé hímeztem, ráadásul 1 levelet bontanom kellett, mert már a kezdésénél elszámoltam. Ezen az anyagon az 1 szálas hímzés miatt e művelet nem egy leányálom.

Hogy mi lesz a képecskékből? Lehet, hogy párnákká alakulnak át - évszakonként, de lehet, hogy keretezett képek lesznek. Még megálmodom.

Minta: Brittercup Designs Autumn motif
Anyag: gyöngyvászon, Rosace osztott hímzőMérete: 14 cm 6 cm

Ma délután már csak egy picit hímeztem, a következő őszi képecskét, de abból csak 1 levélke készült el. Ugyanis sürgős gyöngyözhetnékem támadt. Mivel a kész művemről nem tudtam jó képet készíteni így este, majd igyekszem pótolni. Egy picike, piros üvegkavicsot foglaltam be, mely hónapok óta várt jobb sorsára a gyöngyös dobozomban. Nekem tetszik! :)

2011. március 13., vasárnap

A negyedik

Megy a hímzés, mint a villám!
Ma délután befejeztem a 4. képecskét is, ezek pillangók lettek.
Ezzel a nyári rész is elkészült, jöhet az ősz! :)

Minta: Brittercup Designs Summer motif
Anyag: gyöngyvászon, Rosace osztott hímzőMérete: 14 cm 6 cm

2011. március 12., szombat

Nyári virágok


A sorozat 3. része is elkészült, olyan gyors, haladós minták ezek. Tegnap este kezdtem neki, és ma délután folytattam, és már kész is! :)

Minta: Brittercup Designs Summer motif
Anyag: gyöngyvászon, Rosace osztott hímzőMérete: 14 cm 6 cm

2011. március 7., hétfő

Szivecskék


A tulipános kép mellé elkészült a szivecskés is.
Öröm volt hímezni! :)
Mire fotózásra került a sor, addigra elbújt a napocska...

Minta: Brittercup Designs Spring motif
Anyag: gyöngyvászon, Rosace osztott hímző
Mérete: 14 cm 6 cm


2011. március 5., szombat

Tavaszhívogató

Már nagyon-nagyon várom a tavaszt!
Ma gyönyörű idő volt, sokáig besütött a nap, ezért miután elkészült ez a szösszenet, kimostam, megszárítottam, és még viszonylag jó fényviszonyok között le tudtam fotózni. Készül a sorozat következő darabja, ha már így belejöttem. Mutatom:

Minta: Brittercup Designs Spring motif
Anyag: gyöngyvászon, Rosace osztott hímző
Mérete: 14 cm x 6 cm

Játék Norononál! :)

Norono gyöngyös lányka.
Munkáit ismerve és elismerve jelentkeztem nála a szülinapi játékára.
Ha szeretnétek valami szépet nyerni, itt a lehetőség!
Jelentkezzetek Norono blogjában ti is! :)