2010. február 21., vasárnap

Tájképecskék


Azt vettem észre, hogy én mindig más mintákat hímzek, mint a nagy többség. Mindig vannak felkapott minták, melyeket sokan kihímeznek. Talán éppen ezért nincs is kedvem hozzájuk.
Egy ideje már eltettem a "terveim" mappába ezeket a képecskéket, mert egyszer mindenképpen meg akartam őket hímezni. Aztán nemrég elővettem, kinyomtattam, és bejelölgettem az anyagot. De aztán esténként, amikor fáradtan leültem, sokszor már ezekhez sem volt nagy kedvem... Egyik-másik képecskét elég macerás volt hímezni, mert gyakran kellett összefogni két színt, és úgy hímezni. Meg 1 szálas hímzés is sok van bennük. Azért ma délelőtt sikerült az utolsót is befejeznem...
Arra gondoltam, hogy paszival elválasztva, együtt kereteztetem be őket, méghozzá függőlegesen. Azért úgy, mert az előszobában a tükör mellé képzeltem el a végső helyét, oda pedig pont így illene.

Most azon gondolkodom, mi legyen a következő munkám... Lehet, hogy gyöngyözni fogok, mert anyukám szeretne egy nyakláncot a szülinapjára. :)

2010. február 13., szombat

Elég!!!


Isten csak annyi terhet rak az ember vállára, amennyit elbír...

Hát, drága Istenem, örülök, hogy ennyire erősnek tartasz, de én most szólok, szerintem elég lesz, mert még bele fogok rokkanni!
Aktuális siránkozásom a másik blogomban... (bár fogalmam sincs, érdekel-e egyáltalán valakit...)

2010. február 12., péntek

Kreatív blogger díj


Két kedves blogtársamtól, Katától és Szegedi lánytól és kicsit később még Pollytól is megkaptam ezt a díjat. Köszönöm, hogy gondoltatok rám! :)

Úgy látom, nagyjából már körbe is ért a díj a blogolók között, úgyhogy én már nem adom tovább.

2010. február 1., hétfő

RP fa


Egy jó ideje ezen a mintán ügyködtem. Igazából egészen gyorsan elkészült volna, mert nagyon egyszerű minta, csak hát olyan is volt, hogy napokig egyetlen xszemet sem böktem bele.
A minta nem eredeti, valaki bepötyögte a PcStitch-be, sokat javítgattam rajta, mielőtt elkezdtem. Nem lett tökéletes, de azért rossz sem - persze ez az én véleményem. Még nincs teljesen kész, nem is tudom, mikor fejezem be. Arra gondoltam, hogy egy esküvőre nagyon jó ajándék lenne... Van is tippem, kinek adnám, csak ő nem igen akar házasodni! :DDD

Mosás, vasalás nélkül...
Sajnos nagyon rossz fényviszonyok között készült a kép!

2010. január 26., kedd

Vörös és fekete


No, nem a regényről szeretnék írni, hanem két új alkotásomról. Ismét gyöngyöztem... Ilyen színekből még nem volt nyakláncom, és megint megfűztem ezt a medált, hozzá pedig csak egy egyszerű láncot készítettem. A másik nyakláncot meg még egy ovis is meg tudja fűzni, épp az egyszerűsége tetszik. Nagyon klassz kiegészítőkké válnak. :)
A gyöngyözésbe annyira belemelegedtem, hogy elfelejtettem elmenni a szülői értekezletre, de már késő bánat.

2010. január 23., szombat

Feketeerdei meggytorta


Meghoztam a tortáról a képeket! :) Ha véletlenül erre tévedne Nyuli, akkor szeretném neki nagyon-nagyon megköszönni a receptet!!! Órási sikere volt a tortának, és az íze... Hmmm, valami fantasztikus! Soha nem sütöttem még ilyen tortát, első próbálkozásra ilyen lett:



A lányom által rendezett buli nagyon jól sikerült, szuperül érezték magukat a lányok! :)

2010. január 22., péntek

Csókolom, répatorta van???


Igen, van! :)
Valamiféle hirtelen ötlettől vezérelve RÉPATORTÁT akartam sütni. Nem tudom, mi vett rá erre, hiszen holnap lesz a lányom szülinapja, és erre feketeerdő tortát akartam sütni, ráadásul répatortát még az életben nem sütöttem, még csak nem is ettem! :D

Nyuli blogjában már elég régen olvastam egy jónak tűnő feketeerdő torta receptet, akkor el is mentettem. Szóval már sült a tésztája a sütőben, amikor jött a répatorta ötlet. Na jó, előtte még összedobtam egy linzertésztát...
Gyorsan kerestem egy receptet a neten, mert hát milyen jó, hogy ez mindig "kéznél van"! Egy szuper egyszerűt találtam, ez egy almás répatorta. A receptjét itt olvashatjátok. Én kuglóf-formában sütöttem meg.

Holnap mutatok képet a feketeerdő tortáról is, szerintem nagyon jó lett! :))) Ha a lányomnak tetszik, akkor az már nem lehet rossz. Hogy milyen az íze? Fogalmam sincs, majd a meghívott lánycsapat fogja megkóstolni. ;)

2010. január 17., vasárnap

Cseverke giveaway játéka


Ha van kedvetek, játsszatok! :) Részletek itt!

2010. január 12., kedd

Ajándék Katától


Tegnap nálunk járt a postás és egy csomagot hozott. Már vártam, hiszen Kata írta, hogy pénteken feladta elsőbbséggel. Kivételesen gyors volt a posta. :)

Nézzétek mit kaptam! A blogján mutatta a munkáit, és rögtön a szívembe lopta magát a napraforgós szalvétakép. Hiába no, a gyengéim a napraforgók... :D



A kép mellé kaptam még egy napraforgós mintával díszített ékszerdobozkát, benne két fonalat és egy gyöngy fülbevalót (melyet a lányom már el is kunyizott), valamint egy naptárat.

Köszönöm az ajándékokat, Kata! :)))

2010. január 8., péntek

Keretezve! :)))


A másik blogomon írtam, hogy a lottón lett egy hármas találatom, 14 ezer forintot fizetett. Rögtön arra gondoltam, hogy ezt az összeget bizony néhány munkám keretezésére szánom! Konkrétan kettőre lett elég. :D
Elvittem a keretezőhöz a napraforgós képet, és a magyar címert. A napraforgós kép azért volt drága, mert egészen nagy lett végső formájában, a címer pedig ovális keretbe került, ami ugye szintén a drágább kategória. Az elkészült képek viszont nagyon tetszenek! :)

Napraforgós csokor

A képnek hasonló kerete van, mint a 4 fűszernövényes képemnek. Dupla paszpartuval készült, mindkettő zöld. Mivel a fűszernövényes képeim már jó néhány éve készültek, a blogomon még nem láthattátok, megmutatom őket is. A 2. mai fotózás, nem is jó, mert nincs elég fény.


Magyar címer

A vakuval készült képek szerintem közelebb állnak a valósághoz!


Kép hozzáadása