Horvátország - Rab-sziget 2008. július 12. – 2008. július 21.
0-1. nap: július 11-12. péntek-szombat
Barbat, Suha Punta, Kampor
Este 11-kor indultunk, kb. 2-kor érkeztünk a határhoz. Jó fél órás sorban állás és az úti okmányok vizsgálata után ráhajthattunk az autópályára. Sajnos, sokan választották a korai indulást, mert az autópályán időnként beállt a sor, nem lehetett egyenletes tempóban haladni. Egyik pihenő után nem sokkal láttam egy autót az út menti magas fűben, a mentő már ott állt a rendőrökkel együtt. Átfutott az agyamon, hogy valószínűleg ők már nem érnek oda, ahová elindultak.
Jó néhány km-rel később átsoroltunk a másik autópályára, az sem volt kevésbé zsúfolt. Utunk során több kisebb alagúton mentünk át, ám a leghosszabb előtt több km-esre összetömörödött a kocsisor. Először azt hittem, baleset történt, de csak az autópálya szűkült össze az alagútban egy sávosra. Ezután nem sokkal a hegyekből csodás szerpentin vitt le Senjbe, ahonnét megpillanthattuk a tengert, egy kopárnak tűnő szigettel egyetemben. Éppen akkor kelt fel a nap, mely első sugaraival csodásan megvilágította a szigetet. Fenséges látvány volt!
Ha addig azt hittem, hogy annál félelmetesebb szerpentinek már nem lesznek, mint amelyek Senjbe vezettek, hát tévedtem. Ezután jött csak a java! Az út szélén a szerintem legalább 100 méteres szakadék szélén nem mindenhol volt korlát, csak nagy kúpos betonkövek, melyek itt-ott már le voltak törve. Úgy kapaszkodtam a kartámaszba, hogy elfehéredtek az ujjaim, nagyon félelmetes volt számomra.
Csak akkor nyugodtam meg, amikor lekanyarodtunk a Rab-sziget felé vezető útra, amelynek a végén a komp várt. Azt hittük, elég hamar indultunk ahhoz, hogy gyorsan átkeljünk, de itt is tévedtünk. Igaz, nem kellett több órát várakozni, mert 1 óra alatt átjutottunk a szigetre úgy, hogy 3 komp járt. Kb. 150 autó volt előttünk, mögöttünk pedig kb. 500 leautózott km.
A szigetről az indulás előtt elég sokat olvastunk, általában a beszámolókban azt írták, hogy úgy néz ki első pillantásra (meg sokadikra is), mint egy „holdbéli táj”. A megfogalmazás tökéletes volt, hasonlóra számítottunk.
Reggel 8 órakor már a szigeten voltunk. Igen ám, de csak délután 2 óra körül foglalhattuk el a szállásunkat. Egy apartmant foglaltunk le erre a 10 napra, úgy érzem, jó választás volt. De amíg megkaphattuk a kulcsot, volt pár óránk. Elmentünk hát körülnézni a szigeten.
Megálltunk pár helyen, Kamporban megcsodáltam a leandereket, az olajfákat, meg a fenyőket, na és a kabócákat. Hát ezekből nagyon-nagyon sok van a szigeten, és amíg sütött a nap, borzasztó hangosan „zenéltek”. De ezt gyorsan megszoktuk, főleg, hogy ami apartmanunk közelében viszonylag halkan szóltak, talán nem volt annyi olajfa és fenyő. Merthogy úgy figyeltük meg, hogy ezeket különösen szeretik. Ezután egészen a sziget egyik végéig elautókáztunk, ott volt Suha Punta. Ott már nem tudtam kiszállni a kocsiból, mert akkorra tört rám az álmosság, de iszonyú erővel. Egyszerűen képtelen voltam nyitva tartani a szememet. Míg férjem és fiam elmentek körülnézni, addig a lányommal a kocsiban maradtunk. Én elszundítottam a lánykám pedig a tavaszi mintáját hímezte. Arra ébredtem, hogy egy autó állt meg mellettünk, németek szálltak ki belőle. A nő meglátta a lányom hímzését, és azt mondta a férfinek, hogy „szép keresztszemes!” Mindezt németül mondta, semmicske német nyelvtudásommal azonban ennyit még megértettem. Mikor a családom másik része visszaért, még megálltunk egy helyen a parton, ott kicsodálkoztam magam a csodásan tiszta víz láttán. Aztán úgy döntöttünk, hogy mivel lassan 2 óra lesz (fél 3-ra jeleztük az érkezésünket), elindulunk a szállásunk felé. Nagyon könnyen megtaláltuk, mert tudtuk milyen a ház, de az oda vezető utat már nem találtuk. Egész sokat kerülgettük a házat, míg végre sikerült egy aprócska bekötő utat találni, amely oda vezetett. A kulcsot szomszédtól kaptuk meg, és mivel nem beszéltük egymás nyelvét, sőt közös nyelvet sem találtunk, így vegyes szavakkal (német, horvát, orosz, angol) értettük meg egymást.
A szállás olyan volt, amilyennek leírták, ami zavaró volt, hogy a pótágyak közül az egyik egy kanapé volt szétnyitva, de különnemű gyermekeink nem akartak egy ágyon osztozni. A másik pótágy viszont nem olyan volt, amilyen a képen, hanem keskenyebb. A fiam lett az áldozat végül, sajnáltuk, de nem volt más lehetőség.
Kipakolás után már mentünk is a partra, amely alig 200 m-re volt. Estig úszkáltunk, nagyon élveztük, hogy nem süllyedtünk le a vízben, hanem klasszul lehetett lebegni. Az apartmanban később kiültünk a tengerre néző nagy erkélyre, de hamar lefeküdtünk, hiszen másfél napig nem aludtunk, kivéve az én kis bóbiskolásomat, meg a gyerekek 1-2 órás szundikálását az autópályán.
2. nap: július 13. vasárnap
Barbat apartman, tengerpart
Ezen a napon igazából nem terveztünk különösebb kirándulást, inkább felfedeztük a szállásunk környékét. A partra mentünk le, fürödtünk, napoztunk, kagylókat gyűjtöttünk, búvárkodtunk, persze csak egyszerű szemüveggel és pipával, de szuper volt! Este jó nagyot sétáltunk, majd ismét az erkélyen diskuráltunk.
3. nap: július 14. hétfő
Kompkikötő, Rab városa
Erre a napra Rab városába terveztünk egy nagy kirándulást, de előtte még elmentünk a kikötőbe, megmásztunk pár magas „dombocskát”. Ott minden tiszta szikla, leginkább csak egyfajta szúrós, tüskés növény nő, és rengeteg óriási méretű szöcske is van. Innen fotóztuk a szárazföldet és a szomszédos Pag szigetet. Mivel szörnyű meleg volt akkor, viszonylag kevés időt töltöttünk ott, inkább Rab városát fedeztük fel.
A parkolás elég nehézkes az egész szigeten, főleg fizetős parkolók vannak, 10 kunánál, kb. 350,-Ft-nál kezdődik 1 órányi parkolási díj. Így hát igyekeztünk olyan helyet találni, ahol nem kellett fizetni, ez persze azt eredményezte, hogy sokat kellett sétálni. De nem bántuk, mert közben is rengeteg volt a látnivaló. Egy olajfa árnyékában álltunk le – a későbbiekben még többször – és innen indultunk sétánkra. Először a Padova szálloda mellett mentünk el, a szomszédságában lévő strandon már sokan fürödtek. Kicsit irigyeltem őket, mert nagyon meleg volt, én is szívesen lettem volna inkább a jó meleg vízben. A tenger ekkor kb. 26 fokos volt. Elsétáltunk a hotel mellett, onnan már lehetett látni a régi városrészt. Csakhogy odajutni nem volt könnyű, mert egy kikötő volt köztünk és a város épületei között, így egy jó nagy kerülőt kellett tenni. A kikötő mellett elhaladva rengeteg motorcsónakot és vízitaxikat is láttunk. A házak közé érve már jobb volt, mert találtunk árnyékos helyeket is. Az utcákat a házak között kb. az olaszországi sikátorokhoz tudnám hasonlítani – bár ott még nem jártam, csak képeken láttam. Lépcsőkön jutottunk a tornyokhoz, de még mielőtt felmásztunk volna, kigyönyörködtük magunkat a tengerre nyíló kilátásban. Csak az egyik toronyba másztunk fel, onnan igazán szépséges kép tárult körben a szemünk elé. Tovább gyalogolva több templom belsejébe is bekukkantottunk, majd lesétáltunk a parkba. Csodás virágok és pálmafák között sétáltunk, leginkább a pálmák voltak a kedvenceim. Visszaindulva vettünk fagyit. Egy gombóc kb. 170,-Ft, de akkora 1 adag, hogy szerintem 2 gombócnyi is kijönne belőle a mi minike gombócainkhoz viszonyítva. A fagyis bácsi még magyarul is tudott pár szót, érdekes volt. Egy jóval nagyobb parkon keresztül indultunk autónk felé, majd az apartmanba visszaérve gyorsan fürdőruhára öltöztünk át, és irány a part! Naplemente után ismét egy nagy séta következett, majd az elmaradhatatlan beszélgetés az erkélyen.
4. nap: július 15. kedd
Lopar, Supetarska Draga
Elterveztük, hogy most egy távolabbi helyre megyünk, a sziget másik végébe indultunk Loparra, mivel azt olvastuk, hogy ott van a sziget legnagyobb homokos strandja. Átautóztunk Supetarska Dragán, a szerpentines út mellől gyönyörű volt a kilátás a városra és a tengerre. Láttunk egy kiépített pihenőt, úgy gondoltuk, hogy visszafelé megállunk és körülnézünk.
Loparon ismét a fizetés nélküli parkolás mellett döntöttünk, ezért sétáltunk egy keveset. Napsátorral, napernyővel és standholmikkal. A víz kristálytiszta, fokozatosan mélyülő volt. Pár óra múlva indultunk is haza, mert a nap sugarai szinte égettek. Supetarska Dragánál megálltunk és körbenéztünk. Sokat fotóztunk. Az esti program a szokásos, Barbaton strand, és mivel áramszünet is lett időközben, elmentünk sétálni. Már egészen későn indultunk vissza, sötét volt mindenhol, mert még éppen csak megtalálták az áramszünet okát. A parti sétányon sem volt világítás, csak itt-ott az apartmanokban világítottak gyertyával. Séta közben a lányom vette észre a földön heverő papírdarabot. A férjem felvette, kiderült, hogy pénz. Először azt hittük, hogy kis címletű, de nem, egy 100 kunás volt, kb. 3.500,-Ft-nak felel meg. Nem lehetett tudni, ki veszítette el, így megtartottuk.
5. nap: július 16. szerda
Barbat apartman, tengerpart
Egész napra az apartmanban maradtunk, ez volt az a nap, amikor igazából semmit sem csináltunk, csak olvastunk, én hímeztem is egy keveset, majd délután strandra mentünk.
6. nap: július 17. csütörtök
Suha Punta
Mivel az érkezés napján felderítettük Suha Punta adottságait, oda indultunk. Itt már a fizető parkolóban álltunk meg, mert nem sok kedvünk volt hosszú gyalogtúrát tenni mindenféle strandfelszereléssel egyetemben. A partra leérve csodás látvány fogadott, itt már ki lehetett látni a nyílt tengerre, nem csak a Rab körüli szigeteket láttuk. Gyalogoltunk pár száz métert, aztán egy füves területen felállítottuk a sátrunkat. Persze egyből mentünk a vízbe, de amikor láttuk, hogy ott bizony rögtön elég mély, kicsit visszariadtunk. Elsétáltunk egy másik helyre, ahol sekélyebb volt, de ott meg óriási kövek voltak a lábunk alatt, és ráadásul a hullámok is nagyok voltak, túl veszélyesnek ítéltük meg. Úszásra persze kiváló volt, ha az ember jól úszik és hajlandó messzebb is beúszni. Inkább visszamentünk oda, ahol letáboroztunk, és kipróbáltuk az ottani standrészt. Nem is volt rossz, főleg, hogy a búvárcuccal is egész jól boldogultunk, és egészen mélyre le lehetett látni, annyira tiszta volt azon a részen a víz. Egy jó lubickolás után elindultunk az öblöcske felé, mert messziről látszott, hogy ott vannak sekélyebb részek is. Először egy medenceszerű részhez értünk, ahol létrán lehetett a vízbe ereszkedni. No, gondoltam, a fene mászik ott le, hiszen látszik, milyen közel vannak a kövek a víz alján. Aha, gondoltam én. Benyújtottam a lábam, de nem ért le még a vízig sem. De onnét már nem volt visszaút, mert dőltem is befelé a vízbe. Szerintem a parton mindenki rajtam röhögött, aki látta ahogy nagy csobbanással beestem. Ha más nem a gyerekeim teli szájjal nevettek, az biztos. Na mindegy, úsztam egyet, ha már bent voltam. Ott azonban már az elején egészen mély volt a víz, nem gyerekeknek való. Tovább vándorolva végre eljutottunk egy tényleg pár centis vízzel kezdődő részhez, de az meg olyan iszapszerű/színű homokos volt. Ott jó volt úszkálni, de kicsivel tovább valóban homokos részt találtunk Ott búvárkodtunk ismét, a vízi növények között halacskák is úszkáltak.
Aztán úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a sátrunk közelébe, és ott úszunk, búvárkodunk. Figyeltük a halakat, néhány tengeri sünt is láttunk. Ezen a strandon mindenki megtalálhatta a magának való fürdőhelyet, sekélyt, mélyet egyaránt.
Délután megkóstoltuk a tenger gyümölcseit, tintahal karikákat és polipocskákat ettünk sült krumplival.
Ezután még sétáltunk a másik oldalon, aztán felpakoltunk és visszamentünk az apartmanba. Este 8 körül még mindig elég melegen sütött a nap, így kiültünk az erkélyre.
7. nap: július 18. péntek
Barbat apartman, tengerpart
Megint csak az apartmanhoz közeli parton voltunk.
Mindig más partszakaszra mentünk, ezeket rövidke csónakkikötő mólók választották el egymástól. Búvárkodás közben találtam pár kisebb tengeri sünt, és egy nagyobbat. Addig lökdöstem a lábammal (persze vízi cipővel), míg elég sekély nem lett a víz ahhoz, hogy a frizbivel kiemelhessem a vízből. Klassz látvány volt, ahogy a tüskéit mozgatta. Persze nem kínoztuk sokáig, néhány perc után visszadobtuk a mélyebb vízbe.
A gyerekek közben rákokat gyűjtögettek, az aprókavicsos parton lyukat ástak, megtöltötték tengervízzel, majd ebbe helyezték a rákokat. Nagyon jól elszórakoztak velük. Mindenféle nevet adtak nekik, sajnálták, amikor vissza kellett engedni őket a vízbe.
8. nap: július 19. szombat
Lopar
Loparra még egy kirándulást tettünk, annyira tetszett a környék. Az elejét gyalogtúrának terveztük, csak később jött a strandolás. Megint nagyon meleg nap köszöntött ránk, úgyhogy nem kis munka volt a „zergecsapáson” előre araszolni a nagy sziklák között. Ezen a részen kizárólag nudista strandok vannak, így ezek felé kevésbé nézegettünk, inkább a tájat figyeltük. Előre megnéztük az útvonalat, merre lehet haladni, de nem tettük meg a teljes távot, kb. csak a felét, vagy még annyit sem. Akkor örültünk, amikor már erdős részre értünk, mert ott legalább volt némi árnyék. De akkor még mindig messze voltunk a homokos strandtól. Csak az hajtott előre, hogy egyszer elérjük és végre felfrissülhetünk a finom meleg vízben. Mikor végre odaértünk, még elmentük a san marinói autóskempingbe. Ez leginkább kisgyerekeseknek való, mert nagyon pici a víz. Sokáig kell befelé gyalogolni, hogy végre úszni lehessen. Nem tetszett ez a strandrész, túlságosan erős halszag volt, meg a homok sem volt szép. Visszamentünk a lopari strandra, ahol észrevettük, hogy elvesztettük a fényképezőgépet és az autó kulcsát is. Máshol nem lehettek, mint az autónál, mert a túra után ott öltöztünk át. Rohantunk vissza, mint az őrült, és szerencsére megtaláltuk, a kocsi csomagtartóján pihentek. Egyébként úgy láttuk, hogy nem kellett félteni az értékeinket, nyugodtan ott lehetett hagyni a parton táskát, mindent, senki nem nyúlt hozzá. Végre megnyugodtunk, fürödtünk, napoztunk, és a lánykámmal kb. 1 órát kagylógyűjtögetéssel töltöttünk. Itt sokféle, de apró kagylócskát találtunk, képkeretek, dobozkák díszítésére szeretném felhasználni őket.
9. nap: július 20. vasárnap
Rab városa, Barbat tengerpart
Mivel egészen sok pénzünk maradt, még elmentünk egyet kirándulni Rab városába. Megnéztük a kirakodókat, nagyon szép kagylóból készült nyakláncokat, karkötőket, egyéb apró csigákkal kombinált dísztárgyakat láttunk. Egy helyen csodás kézzel faragott tárgyakat árultak, hajókat, faliképeket, sakktáblákat figurákkal, meg még sok minden mást. Persze a finom, óriási adag fagyit sem hagyhattuk ki, ha már ott jártunk. Miután mindent jól megnéztünk, és vettünk pár apróságot, elindultunk az ottani strandra. Ehhez egy jókora dombot kellett megmászni, mert a strand a másik oldalán volt. De megérte! Ott is gyönyörű tiszta volt víz, igaz, hogy a part mellett nagyobb kövek is voltak, de egész jól be lehetett menni a vízbe. A gyerekek ott is rákocskákat gyűjtöttek, azokkal játszottak. Persze a búvárkodás itt sem maradhatott el, de igazából néhány sünön, pár halacskán, meg jókora köveken kívül mást nem láttam.
Miután jól szórakoztunk, visszamentünk az apartmanba, rövid pihenés után persze ismét a parton voltunk, de most már csak a közelihez mentünk. A pihenő alatt hallgattuk, hogy a szomszéd apartmanban milyen jól szórakoznak, valamiféle búcsúdélután volt. A parton aztán órákig strandoltunk, találtunk egy jó helyet, ahol igazán jól lehetett búvárkodni. Végre, ott találtam üres sünházakat is, csak le kellett értük merülni. Legtöbbjüket óvatosan le kellett rúgni egy élő sünről, mert magukra húzták. De nem csak az üres házakat, hanem kisebb köveket, barackmagokat, melyik mit talált. Láttunk tengeri uborkát és tengeri csillagot is, és persze kisebb-nagyobb halacskákat. Ez nagyon jó szórakozás volt, nem sok kedvünk volt visszamenni az apartmanba, de muszáj volt, mert hétfőn indultunk haza, és csomagolni kellett. El ne felejtsem, ezen a napon találtam egy arany fülbevalót, a vízben az apró kavicsok között volt.
10. nap: július 21. hétfő
Hazaindulás Rabról
Sajnos, eljött ez a nap is, úgy tűnt, nagyon hamar vége lett a nyaralásnak. Pedig nem volt kevés, csak jól éreztük magunkat.
Reggel korán keltünk, hogy a csomagjainkat be tudjuk rakodni az autóba, és még ki is takarítottunk. Ez rendrakásból, az ágynemű lehuzatolásából és felsöprésből állt, a tulajdonos úgyis jött felmosni, ágyneműt cserélni. Tudta, hogy 8-kor szeretnénk indulni, de nem jött oda, úgyhogy a kulcsot a szomszédnak adtuk, hiszen tőle kaptuk meg. Elköszöntünk, és elindultunk. 10 perc múlva már a kikötőben sorakoztunk a komphoz, kb. 4. helyen álltunk, így az első kompra felfértünk. Mivel megvártuk a pontos indulási időt, csak 9 előtt néhány perccel értünk át a szárazföldre.
Úti célunk még nem Magyarország volt, hanem a Plitvicei tavak, ez kihagyhatatlan látványosság. Sajnos, a sziget elhagyása után ránk köszöntött a rossz idő, csepergett az eső. A tavakhoz át kellett kelni a Velebit-hegységen, egészen magasra fel kellett autózni, persze hajtűkanyarokkal teletűzdelt szerpentineken. Ez sem semmi élmény volt. De kb. 3 órányi utazás, jó párszori megálló után odaértünk a tavakhoz.
Parkolóhelyet nagyon nehezen találtunk, átöltöztünk melegebb holmiba, és útnak indultunk. Elég hosszú túrát választottunk, melynek része volt egy buszos és egy hajós utazás is. Az első szakaszon busz vitt bennünket oda, ahol a tavak kezdődtek. Ott kiszálltunk, és mindenki gyalogosan indult tovább. Mivel többféle túraútvonalat lehetett választani, többfelé indultunk. Mi mindig a H jelzésű úton maradtunk. Sokat sétáltunk, nagyon sok helyen a tavakon keresztül lehetett menni úgy, hogy fából készült „járdán” gyalogoltunk. Ez gyakran kényelmetlen volt, mert ha megálltak előttünk fotózni, vagy nézelődni, akkor nehezen lehetett csak továbbhaladni. Ha meg szembe is jöttek, akkor még nehezebb volt. Ezek a gyalogutak az erdőben földes utakká változtak. Egy ilyen erdei út végén érkeztünk a hajóhoz, amely elszállított a következő ponthoz. Egy picit legalább megpihenhettünk. Kikötés után aztán újabb szépséges vízesések vártak, egy barlang, ami egy víznyelő volt inkább, és az út legvégén volt a legmagasabb vízesés. Vagyis majdnem legvégén, mert itt vissza kellett fordulni és egy hegy megmászásával – mely szintén szerpentinszerű volt – megérkeztünk a buszmegállóba. A busz megérkezésekor mindenki tolakodott, hogy felférjen, és visszajusson a kiindulási pontra. Maga a gyalogos rész biztosan volt 10 km, de lehet, hogy több is. A kasszánál kifizettük a tetemes parkolási költséget, aztán már tényleg hazaindultunk. Sajnos szinte végig permetezett az eső, ez igazán elmaradhatott volna.
A hegyi utakat nem nagyon szerettük, mert szinte másból sem álltak, csak az út közepén húzódó záróvonalból. Előzni nem lehetett, de aki mert, az ment a záróvonalon keresztül. Alig vártuk, hogy az autópályára érjünk. Onnan már gyerekjáték volt a határig vezető út. A horvát határon csak intettek, hogy menjünk, a magyar határon egy határőrnő megnézte az okmányainkat, de nagyon unott arccal. Végre itthon voltunk!
Általánosan:
Az árak kb. 30 %-kal magasabbak, mint itthon. A kenyér és az ásványvíz jóval drágább, a benzin kb. ugyanannyiba kerül, a tej pedig hasonló áron van, mint nálunk.
Leginkább a Cash & Carrybe jártunk vásárolni, olcsóbb volt a többi üzletnél.
Az apartman önellátós volt, így magunk főztünk, de ez nem volt megterhelő.
A szigeten csodaszép növények vannak, sokféle színű leander, többfajta fenyő, ezek nagyon illatosak, olajfák és pálmafák.
A föld nagyon köves, száraz, alig terem meg valami.
A másik saját tervezésű. Keresztszemes hímzést kombináltam gyöngyökkel, mindezt plasztik kanavára. Íme az eredmény: (a karkötőt a lánykám is elirigyelte, neki is készítek egyet, azt hiszem, narancs-fehér színekkel)
