2020. március 3., kedd

Bagoly 10., 11. és 12. + egy puzzle


Nagyon jól haladtam a bagollyal, lehet, még ma el is készül. Igaz, egy "segítőmnek is köszönhetem", egy vírusnak, amely miatt itthon kellett maradnom, és jobb napjaimon tudtam hímezni is.

Az első kettő között nincs is számottevő különbség, de a 3. képen már látványosabb a haladás. Igaz, a fotózás után, mikor haladtam tovább, észrevettem, hogy nem jó színeket fogtam össze, így bontanom kellett, de már vissza is varrtam az elrontott részt.

 

Hímzés közben hangoskönyvet hallgatok, így sokkal jobban haladok.

Ezt a puzzlet hivatalosan karácsonyra kaptuk, de csak február elején hozták el a fiamék, amikor pár napra haza tudott jönni szabadságra a misszióból. Együtt raktuk ki, amúgy 2000 darabból áll. Kb. 2 napunk volt rá. Élveztük minden részletét. :)



2020. február 23., vasárnap

Bagoly 9.


Nincs számottevő haladás az előző képhez képest, de azért valamicskét mégis fel tudok mutatni.
Nem tudom, mostanában miért nincs igazán kedvem hímezni, pedig mindkét kép (HAED és a bagoly) még mindig a szívem csücske. Valahogy mégsem megy a bökögetés. A HAED-et szerettem volna még nyár előtt befejezni, de úgy tűnik, erre nem sok az esélyem. Később meg, ki tudja, mennyi időm lesz rá...
Talán a munkában való egész napos koncentrálás teszi, hogy itthon már nem akarok a nagy figyelmet igénylő szimbólumokkal foglalkozni. Előbb-utóbb azért el fognak készülni ezek a hímzések.

A bagollyal most így állok:


Tegnap, kihasználva a viszonylagos jó időt, meg egy másik programot, elmentünk Pétfürdőre és sétáltunk egy nagyot a tó körül. Erről is pár kép:




További szép hétvégét kívánok!

2020. január 26., vasárnap

Bagoly 7. és 8.


Elég lassan gyarapodott a baglyom az elmúlt 3 hétben. Letelt a szabadság, tehát törvényszerű, hogy nem jut annyi idő a hobbira.
Két mintaívet már kihímeztem, most a harmadik van soron.
Így állok vele:

Nagyjából színhű a fotó.

Ez mai kép

2020. január 7., kedd

Bagoly 5. és 6.


A napokban 5. részletet ígértem, de 6. is lett. Muszáj volt többször arrébb pakolnom a keretet, így hát többször is fotóztam. Telefonos képek, villanyfény mellett készültek este. De ha teljesen elkészül, csinálok normál fényviszonyok mellett is képeket.

5. részlet

6. részlet

Azt hittem, a bagoly mellett majd folytatom a HAED-et, de nem. Most pihenget, de eljön annak is az ideje. Úgyis gyorsan haladok a bagollyal. Bárcsak a HAED menne ilyen gyorsan!

2020. január 4., szombat

Bagoly 4.


Hoztam a 4. részletet, és nemsokára jövök az 5. részlettel is - kicsi kör rámán hímzek...

4. részlet

2020. január 2., csütörtök

Bagoly újra 3.


Vera kérdése mellett nem mehetek el úgy, hogy ne válaszolnék rá, főleg, hogy már kétszer is megkérdezte, hogy milyen méretű lesz, milyen anyagra, és hány színnel hímzem a baglyot. Már a múltkori posztban is le akartam írni, hiányérzetem is volt, mégis kimaradt. Most bepótolom.

A mintaív szerint a tervező 14-es Aidára javasolja a hímzést, én ennek megfelelő 27-es Linda hímzővásznat választottam. Hiányzott már, régen hímeztem ilyen anyagra.
A minta mérete 135 x 190 szem, elvileg 25 x 35 cm-es lesz. Nem is olyan kicsi.
Összesen 41 szimpla (kétszálas) + 31 összefogott (1+1 szálas) színből áll. Kontúrozva pedig 6 színnel lesz majd.

Hoztam egy újabb fázisfotót is, hiszen a napokban sikerült haladni a hímzéssel. Nem tudtam letölteni a fényképezőről a képet, így telefonnal fotóztam.
Már a feje teteje is alakul, sőt a szeme is körvonalazódik.


2019. december 28., szombat

Színes baglyocskám 1-2.


Nagy lelkesedéssel álltam neki a színes bagoly hímzésének, annyira tetszett, és persze, még most is tetszik.
Az utóbbi időszak elég fárasztóra sikeredett számomra, a bagoly nagyon mellőzve lett. Munka után kikapcsolódásképpen nem hímeztem, hanem inkább sorozatot néztem. A hímzés sokkal jobban igénybe vette volna a szememet, mint a filmnézés. De most, így ünnepek körül újra elővettem, úgy érzem, némiképp pihentebb vagyok. A füle már egy ideje kész volt, az a felső, nagyon színes rész. Ami lefelé jön rész, abban 1-2 délután munkája van benne, nagyon haladós minta.
Pár napot szabadságon is leszek, remélem, sikerül látványosan gyarapítani a hímzést.

Úgy gondoltam, hogy annyi fotót fogok róla készíteni, ahányszor a kis karikát arrébb pakolom a vásznon. Ez a 1-2. kép.

1. részlet

2. részlet

Mindenkinek jó pihenést kívánok!

2019. december 24., kedd

Boldog karácsonyt!




2019. december 3., kedd

Könyvjelzők


Úgy alakult, hogy idén kicsit személyre szabott ajándékot készítettem a svéd ismerőseinknek. Könyvjelzőket hímeztem neki, szerintem ki fogják találni, melyiket kinek szántam.
Kettőt már mutattam közülük, az oroszlánt és a tigrist, de még kettő készült, egy baglyos és egy virágos.



A négy együtt.

Apropó, bagoly! Annyira beleszerettem a színes bagolyba, hogy muszáj volt megrendelnem. Meg is kaptam a mintáját, kinyomtattam, most szedtem össze hozzá a fonalakat, néhányat rendelnem is kell. Ahogy a minta kulcsát nézegettem, feltűnt, hogy rengeteg kombinált szín lesz. Gondolom, ettől lesz szép az összhatás, ennek ellenére nem örülök neki. Valahogy nem szeretem az összefogott szálakat...
A HAED-et még nem folytattam, igyekszem a baglyot ezzel párhuzamosan hímezni (vagy majd meglátom).

2019. december 2., hétfő

Zágráb - Adventi kirándulás


Jelentkeztünk egy buszos kirándulásra, az úti cél Zágráb volt, az első adventi vasárnapon. Mindig kíváncsiak voltunk Zágrábra, hiszen nyáron gyakran mellette vitt el az utunk, azonban soha nem néztük meg a várost közelebbről.

Igazából nem volt sok látnivaló, inkább a karácsonyi vásárok hangulata volt most a látványosság. Kár, hogy még viszonylag világosban indultunk haza, így az igazi karácsonyi hangulatvilágítást már csak a buszról láthattuk. Azért hoztam pár képet.

Még itthon - Balatonpart

Tüllszoknyák és cipellők

Adventi hangulat

Székesegyház