2018. június 6., szerda

Virágos könyvjelző


A múltkori hímzés után ismét csak kisebb mintát választottam, egy sárga virágot, könyvjelzőnek valót. Van még párja is, abba is belekezdek hamarosan. :)


egy eltévedt pillangó

2018. június 2., szombat

Végre! :)


A napokban végre kedvet kaptam a hímzéshez. Palkó blogján láttam egy aranyos kis mintát, egyből tudtam, hogy ki fogom hímezni, mert egy ismerőshöz megyünk a közeljövőben látogatóba, és éppen jó lesz ajándéknak.

Tetszett az is, ahogy Ildikó befejezte, de mivel az én színeim is hasonlóak, mint az övé, mégsem akartam pont úgy befejezni, ahogy ő. Csak kicsit változtattam a végleges formán, úgy, hogy a karton elején kivágtam egy ablakot, ebbe tettem a hímzést. A kartont flízzel és anyaggal vontam be, így egy puha keretem lett. Amúgy is szeretek ilyen "anyag kereteket" csinálni, nem nehéz, csak a vastag karton kivágása okozott némi gondot.

Az enyém ilyen lett:


A minta ingyenes, Palkó blogjából letölthető! Sőt, találtok ott még egy másik klassz mintát is! :)

A Balaton is életre kelt. :)

Kacsaovi - 15 kiskacsa! :)))

Kiskacsa úszik...

A mezőről.

2018. május 22., kedd

Még mindig nem hímeztem :(


Sajnos, még mindig nem jött vissza úgy igazán a hímzős kedvem, bár ha már mintákat nézegetek, az nem tűnik rossz jelnek. :)

A vállam kezd javulni, bár a gyógyulttól még kicsit messze van, ahhoz idő kell. Fájdalmaim még vannak, de igyekszem annyit tornáztatni, amennyit csak tudom. De napról napra érzem a javulást. :)

Veránál már többször láttam a fahéjas fátyol sütit, kedvet kaptam az elkészítéséhez. Igazából azért csináltam, mert sütöttem kenyeret, és az élesztő fele megmaradt, gondoltam, ha elég a fahéjas sütihez, akkor megcsinálom. (És még kedvem is volt hozzá!)
Úgy tűnik, jól sikerült, most egy finom fahéjas illat lengi át a lakást. Meg is kóstoltam, hihetetlenül finom. Azt hiszem, többször fogok ilyet sütni.

Fahéjas fátyol
 A recept INNEN való.

Idén végre virágzik az erkélyen a dalmát harangvirág. Évek óta dédelgetem, de valahogy nem akart kinyílni, csak zöldje volt. Most kinyílott, annyira szép! :)

Két héttel ezelőtt.

Ma.
 A levendula is áttelelt a cserépben, sok-sok virágja van.


Remélem, hamarosan már valami hímzés félét is tudok mutatni.

2018. április 26., csütörtök

Életjel


Hát, itt vagyok! :)

Ide nem írtam, de az elmúlt néhány hetet a vállműtétre felkészüléssel, várakozással töltöttem. A műtét április 20-án megvolt, a vállam már most sokkal jobb, mint előtte volt, pedig bizonyos magasság fölé még nem is emelhetem a karom. A gyógytorna majd csak a varratszedés után kezdődik.

Most már csak ebből a vírusos nyavalyából kellene kikeverednem, ami a műtét után 2 nappal kezdődött. :(

Már nagyon várom, hogy újra hímezhessek!

2018. április 15., vasárnap

HAED - 30. lap - KÉSZ! :)


Pár hete elhatároztam, ha törik, ha szakad, én kihímzem a 30. mintaívet, azaz a 3. sor befejezését.
A vállam ugyan nem sokkal jobb, mint eddig, de azért sikerült a tervemet véghez vinni. Ma - szinte napra pontosan 4 hónappal az előző lap befejezése után - végre elkészültem vele!

Egy ideig megint nem fogok hímezni, ezért szerettem volna legalább ennyire elkészülni vele. Már 58,06 %-nál tartok. :)



2018. április 1., vasárnap

Húsvét


Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok
minden kedves olvasómnak!


2018. március 26., hétfő

Tojások


A hétvégén alkotós kedvemben voltam. A hímzés tolakodott volna előtérbe, mert annyira hiányzik, de aztán a számomra most kevésbé problémás dekupázs győzött (ismét).
Tavalyról volt néhány különböző méretű hungarocell tojásom, elővettem őket. Szombaton estefelé elkezdtem, vasárnap délután fejeztem be őket. Még hiányzik róluk az akasztó, de lehet, nem is teszek rájuk. (Meg 1-2 helyen a lakkozás sem teljes, javítanom kell.)



Nem tökéletesek, de nekem nagyon tetszenek így is. :)

2018. március 19., hétfő

Mert kellett! :)


Kellett valami, amivel kicsit molyolhatok. Már régen nem alkottam, nagyon-nagyon hiányzik a hímzés és egyéb kreatívkodás. A napokban gondolkodtam, hogy előveszem a HAED képet, és ha csak egy keveset, de bökögetek bele. Nem tudom, menne-e, nem vettem elő. Viszont a dekupázs viszonylag gyorsan meg is volt, persze a száradási időket ki kellett várni.

Ezt a tálat anyukám szülinapjára készítettem, remélem, tetszeni fog neki. Még nem lakkoztam le, de azt csak akkor teszem meg, ha jobb idő lesz, és ki lehet menni a szabadba.
Gondolom, szakértő szemmel találni rajta pár hibát, de én nem vagyok profi ilyen dolgokban, és tudom, soha nem is leszek az.

Így sikerült, és nagyon örülök, mert nekem nagyon tetszik.




2018. február 24., szombat

Mert szép :)




Secret Garden: Gates of Dawn

The wheels of life keep turning.
Spinning without control;
The wheels of the heart keep yearning.
For the sound of the singing soul.
And nights are full with weeping.
For sins of the past we've sown;
But, tomorrow is ours for the keeping,
Tomorrow the future's shown.
 
Lift your eyes and see the glory.
Where the circle of life is drawn;
See the never-ending story,
Come with me to the Gates of Dawn.
 
And whose is the hand who raises
The sun from the heaving sea?
The power that ever amazes –
We look, but never will see?
Who scattered the seeds so life could be,
Who coloured the fields of corn?
Who formed the mould that made me – me,
Before the world was born?
 
Lift your eyes and see the glory.
Where the circle of life is drawn;
See the never-ending story,
Come with me to the Gates of Dawn.
 
Lift your eyes and see the glory.
Where the circle of life is drawn;
See the never-ending story,
Come with me to the Gates of Dawn.
 
 
Lift your eyes and see the glory.
Where the circle of life is drawn;
See the never-ending story,
Come with me to the Gates of Dawn.
 
 
Lift your eyes and see the glory.
Where the circle of life is drawn;
See the never-ending story,
Come with me to the Gates of Dawn.

Dalszerzők: Brendan Graham / Rolf Lovland

2018. február 3., szombat

Winter Friends


Nem tudom, olvas-e még egyáltalán valaki, azért írok pár sort.

Nem is tudom, mikor hímeztem ki ezt a képet, nem mostanában, az biztos. Augusztus elején mutattam már a blogon, hogy tervben van a kihímzése. Azóta elkészült. :)






Idén nem hímeztem még semmit, a HAED képem is parkolópályán van sajnálatos módon. Hosszú ideje fáj a bal vállam, semmilyen kezelésre nem reagál. Jelenleg az injekciónál tartok, pár napig jobb volt, de most újra nagyon fáj. Így nincs kedvem hímzést venni a kezembe, sőt, lassacskán már semmihez sincs kedvem... Nem vagyok jól. Ez az oka a hallgatásomnak is, hogy nem írok, mert nincs is miről.

Sajnálom, hogy a TI blogjaitokban is hanyagolom a kommenteket, legalább most már tudjátok, miért.