2017. november 23., csütörtök

Karácsonyi készülődés


Még nincs karácsonyi hangulatom, de igyekszem időben elkészülni az apróbb meglepetésekkel. A svéd ismerőseinknek minden évben készítek valamit, és megpróbálom időben postára adni. Tavaly kaptam tőlük egy képet, amin látszik, hogy minden munkámat megbecsülik, előveszik karácsonykor. Nagyon jó érzés ezt látni. :) Idén is küldök nekik egy apróságot. Beáta blogján láttam a karácsonyi LBP mintákat, nagyon megtetszettek. Már kettő el is készült, és valószínűleg lesz még belőlük pár. A piacon találtam egy terítőt, úgy van összeállítva, hogy 9 db hímezhető betét körbe van horgolva. Ezekre a hímezhető részekre válogatnék a gyűjteményből. Lehet, hogy idén nem lesz kész, de jövőre is lesz karácsony.

Közben haladok a HAED-del is, de persze nem olyan ütemben, mint szeretnék. A bal karom egyre jobban fáj, semmi, de semmi gyógymód nem használ... :(

Most mutatom a két elkészült hímzést, már össze is állítottam őket. Az egyiket hungarocell lencsére dolgoztam rá, a másikat egy régi CD-re, mert a hímzés túl nagy volt a lencséhez.


Ezen sajnos meglátszik a ragasztó.

2017. november 15., szerda

Bunkó csaj a buszon


Ma az egyik megállóban sokan szálltak fel a buszra, köztük egy 18-20 év körüli leányzó. Nagy hévvel végigrobogott a buszon, és levetette magát a még egyetlen szabad ülésre. Mögötte idős néni jött az unokájával, látszott rajta, hogy örült volna, ha legalább a kislányt le tudná ültetni, de a fiatal lány, ha látta is a nénit, tudomást sem vett róla. A nénivel egy röpke pillanatra összeakadt a tekintetünk, láttam, hogy neki is épp úgy megvan a véleménye az egészről, mint nekem (mivel én is álltam, sajna, nem tudtam átadni a helyem.) Szerencsére más is érzékelte a történést, mert a csaj mögött ülő fiatalember rögtön felállt, hogy legalább a kislány le tudjon ülni.
 
És ha ez még nem lett volna elég, jöttek a csajszi ismerősei, akikkel olyan hangerővel kezdett beszélgetni, hogy tőle zengett a busz, ezen felül folyamatosan artikulátlanul, hangosan vihogott. Nagyon megkönnyebbültem, amikor leszálltam a buszról...

Olyan kedvem lett volna (be)szólni ennek a fiatal lánynak, de végiggondoltam, és rájöttem, nem hiányzik nekem, hogy olyat szóljon vissza, hogy utána még én szégyellhessem magam, ha ugyan lenne miért.

2017. november 12., vasárnap

Madárkás gömbök


Előző bejegyzésemben írtam arról, hogy készült 3 gömböcske dekupázs technikával. Akkor úgy gondoltam, lehet, hogy kuka lesz a végzetük, de tegnap újra nekiültem, és egész jól sikerült őket befejeznem. Ahhoz képest, hogy először használtam repesztőlakkot, tetszik a végeredmény. Noralettánál láttam, hogy ő finomvonalas repesztőlakkot használ, ilyet sajnos nem tudtam venni, ezért a klasszikust használtam. Az egész technikát bőven gyakorolnom kell még, de azt hiszem, túl sok dekupázs dolgot nem fogok csinálni.

A madárkás gömbjeim:


2017. november 6., hétfő

Karácsonyi képecske


Már nincs is annyira messze a karácsony... Repül az idő!

Ismeritek Noraletta blogját? Hát, ha én töredékét tudnám annak, amit ő tud, akkor nagyon boldog lennék! Nála láttam szebbnél szebb dolgokat, persze, nálam is elindult a vezérhangya. Dekupázs... Nos, elég régen foglalkoztam már vele, az alapozó beszáradt, a dekupázs ragasztó ki tudja hová tűnt, a többi festékemből is alig maradt már.

Szóval gondoltam, idén  ilyesmivel lepném meg a kolléganőket. Hát persze, szép gondolat, csak a kivitelezés nem jön úgy össze, ahogy szeretném. A gömböket nem mutatom, még nincsenek befejezve - de ha készen lesznek, lehet, akkor se lesznek szépek. Hárommal annyit bajlódtam, hogy nem is igaz, pedig többet szerettem volna csinálni.

Szombaton a cuccaim között kutatva kezembe akadt egy gipszből öntött képkeret. Már nem is emlékszem, hogy mikor csináltam. Mivel találtam egy aranyos karácsonyi hangulatú szalvétát, ami bele illett, gondoltam, ezt fogom rádolgozni. Megmutatom a képet, de nem vagyok rá büszke, ezernyi hibája van. Nem baj, az enyém marad.


A HAED képpel is haladtam némileg, de keveset. Múlt héten egyedül voltam a munkahelyen, minden nap hulla fáradtam jöttem haza, nem hímeztem egy xszemet se, csak tegnap este. Most már nem fotózom, igyekszem azért ezzel is hamarosan jelentkezni.

2017. október 23., hétfő

HAED - 28. lap - KÉSZ! :)


Hála a hosszú hétvégének, elkészültem a 28. mintaívvel is. Nem volt könnyű, de nagyon vártam a cicás részletet. :)

28. lap kész!

53,75 % van készen. :)
Most még egy ici-pici tájrészlet jön, aztán az ablak következik újra. Nézegetem a mintaívet, ez könnyebbnek ígérkezik a most befejezettnél. A mostaniban nagyon sok színváltás volt.
Aztán a sorban az utolsó mintaíven újra jön majd a függöny...

2017. október 15., vasárnap

HAED - 28. lap folytatás


Azt hittem, a szabadság alatt többet fogok haladni ezzel a lappal, de már ennyinek is nagyon örülök. Tegnap délután nagyon sokat bökögettem bele, kitöltöttem az 1-1 szemeket. Nagyon sok ilyen volt, ezért haladtam lassabban.
Most megint egy kicsit haladósabb rész jön, jó sok zöld fű, de aztán az alján ismét be fog lassulni a hímzés.
A lényeg, hogy még mindig nem unom. :)

Még van mit bökögetni.


A héten voltunk a kertben is, megint tudtam szedni epret, málnát és fügét. Mivel az eper és a málna folyton termő, még ilyenkor is megörvendeztet bennünket gyümölccsel.
Végre idén a fügéből is beérett 10-15 db, pedig már évek óta megvan a bokor, csak mindig történt vele valami, leginkább elfagyott, és nem volt képes helyrejönni. Most viszont meg tudtuk kóstolni a mézédes gyümölcsét (sajnos, a fügékről nincs fotóm, mert rögtön megettük, pedig azok is gyönyörű nagyra megnőttek).

Tenyérnyi eper. :)

A növekedés/érés különböző fázisaiban.

Fincsi málna.

2017. október 11., szerda

Tegnapi naplemente + HAED 28. lap


Tegnap hazafelé jövet még a déli parton jártunk, amikor csodás naplementében volt részünk Balatonvilágosnál. Megérte megállni. :)



Szabadságon vagyok a héten, ennek köszönhetően a szokásosnál jobban haladok a HAED képpel is. :) Pedig tegnap nem is hímeztem...

Nem könnyű ezt a részt hímezni.

2017. október 5., csütörtök

HAED - 27. lap KÉSZ! :)


Hónapok teltek el azóta, amióta utoljára kész HAED lappal jelentkeztem. Most ismét itt vagyok, mert elkészültem a 27. mintaívvel is! :) Már 51,86 %-ot kihímeztem!

Kicsit kevesebb, mint 1 hónap kellett ennek a kihímzéséhez, volt jó pár nap, amikor nem bökögettem. Ez a lap viszonylag haladós volt, de volt benne részlet - ami folytatódik majd a következő lapon is - ami nem volt a kedvencem, mert nagyon sok színváltás volt benne.

Azon a fotón, amelyik a kész részletet mutatja, szinte alig lehet kivenni a dolgokat. Jellemzően egy nagyobb bokros-virágos rész és a tópartnak egy részlete van rajta. A teljes, "eddig kész" képen már egész jól kivehetők a részletek.

HAED - 27. lap kész!

Eddig ennyi készült el.

A következő mintaíven pedig úgy tűnik, egy cicus is belopózik a képbe. Nem is értem, hogy ezt eddig hogy nem vettem észre? (Meg még számos más részletre is most bukkantam rá.) Az eredeti Dominic Davison képen egyébként nincs se macska, se pad,  se pókháló, se egérke, de még pillangó sincs a függönyön, vagy a virágok felett. Az egyik ablakon kikukkantva pedig nincs ott a virágokkal teli talicska (?) sem.

Forrás: Internet

2017. szeptember 25., hétfő

Most


A lemenő nap csodás színei, még mindig nem tudok betelni vele.


2017. szeptember 23., szombat

Kezdés - tutorial


Sokaknak biztos nem mutatok újat az alábbi képsorozattal, de hátha valakinek jól jön. Nekem pl. újdonság volt ez a fajta kezdés. Na nem a hurkos kezdés, amikor a két szálas hímzésnél egy szálat kettéhajtok, így hurok keletkezik, majd alulról kezdve a hurokba visszabökve rögzül a szál, nem kell csomó a kezdéshez. Ennél a kezdésnél ez pont fordítva működik, a hurok először felül van, majd csak később kerül alulra.

Akkor leltem erre a kezdési ötletre, amikor a HAED parkoló technikát tanulmányoztam. Egyik videóban láttam, hogy egy hölgy így kezdte az új szállal a hímzést. Tetszik, kipróbáltam, működik, nem kell forgatnom a keretet, hogy a hátoldalon átbújtassam a tűt a hurkon, majd visszabökjek.

Tehát, akit érdekel ez a fajta kezdés, nézegesse a képeket és próbálja ki! :) Ma fotóztam, amikor a fekete színt kezdtem használni.

Nagyobb méretben is megnyitható.
ITT meg is nézhető!

Magyarázat:

1. kép: Felülről kezdem az öltést, ott, ahol az xszem alsó szára egyébként kezdődne. (Nekem az alsó szál mindig balról jobbra dől, a felső mindig jobbról balra.)
2. kép: Felülről áthúzom a szálat, de csak annyira, hogy egy hurok maradjon, majd alulról felfelé visszabökök átlósan.
3. kép: Áthúzom a szálat, de ügyelek arra, hogy a hurok megmaradjon. Átbújtatom a tűt a hurkon.
4. kép: Szorosabbra húzom a hurkot.
5. kép: A tűvel visszabökök ott, ahol az előbb felfelé böktem.
6. kép: A hurkot simán, egyszerűen áthúzom a hátoldalra.
7. kép: Befejezem az x másik szárát.
8. kép: Kész az x!

Nagyon könnyű kivitelezni, pár pillanat az egész. :)