2017. január 8., vasárnap

HAED - 21. lap készülőben


Mint írtam, egészen jól haladok a 21. mintalappal, a színes részeket nagyjából ki is hímeztem már. Még egy kevés világos rózsaszín van vissza, úgy 100 szemnyi, aztán jön az unalmas fehér újra. De a következő lapon már sokkal több szín lesz, újabb ablak részlet következik. Már nagyon várom, hogy addig eljussak.

Most ilyen:


Egy kicsit el is kalandoztam, mert tegnap eszembe jutott, hogy van egy vörösbegy mintám, amit szeretnék kihímezni. Palkó/Ildikó épp egy vörösbegyet hímzett, ez újabb inspirációt adott ahhoz, hogy kezdjek bele. Leszabtam az anyagot, és már majdnem ki is hímeztem a madárkát. Nagyjából egy délutános projekt, de a HAED mellett üdítő elfoglaltság.

2017. január 1., vasárnap

HAED - 20. lap KÉSZ!


Nos, hát nem hittem, hogy ez a csoda meg fog történni, mégpedig az, hogy december 31-ig befejezem a HAED képem 2. sorát, azaz a 20. mintalapot. De erőt vettem magamon, és az unalmas függöny részletet is kihímeztem. Mivel le kellett vennem teljesen a keretről, csináltam egy fotót, amin egyben látszik az eddig elkészült rész. Nem kicsi...

Eddig ennyi...

Itt a sor vége!

Időközben elég rendesen bepiszkolódott az anyag, de se nem mostam, se nem vasaltam, majd a végén. Remélem, szépen kijön majd belőle, ami nem oda való.
Sajnos, most megint függöny következik, bár nagyon haladósnak tűnik a mintaív, unalmas lesz megint.

2016. december 31., szombat

B.Ú.É.K. !


Nagyon boldog új évet kívánok
minden olvasómnak!

Forrás: Internet

2016. december 30., péntek

Szilveszteri trombita...


Mielőtt szilveszteri trombitát vesztek...
... gondoljatok arra, hányan próbálhatták már ki, hogy jól szól-e!?

A kép forrása: Internet

2016. december 23., péntek

Áldott karácsonyt kívánok!


Minden kedves blogtársamnak, olvasómnak békés, boldog,
áldott karácsonyt kívánok!

Saját fotó: Bécsi adventi vásár (2016.12.11.)

2016. december 19., hétfő

"Igazi" articsóka gömbök


Az előző bejegyzéseimben ugyan articsóka technikával készült gömböket mutattam, de az "igazi" articsóka mégis máshogy néz ki. Eddig teljesen letűztem az anyagot a gömbre, most azonban a háromszögek csúcsa nincs letűzve. Kettőt készítettem, mindkettő ajándék lesz. Nem kis munka egy ilyet elkészíteni, remélem, örülnek majd a megajándékozottak.





2016. december 18., vasárnap

Még egy articsóka gömb - és egyebek


Tegnap becsomagoltam a kolléganőknek szánt ajándékokat. Ilyenek lettek:


Aztán lila anyagból négyzeteket vagdostam az articsóka gömb készítéséhez. Ez az anyag olyan, hogy a két oldala más színű, az egyik sötétlila, a másik püspöklila. Sajnos, nagyon foszlós volt az anyag, elég nehezen tudtam vele dolgozni, de azért csak elkészült a gömb.
Olyan megoldással dolgoztam a gömbre az anyagot, hogy egyik felén középen a sötét színnel kezdtem, a másikon a világosabbal. Viszont a későbbiekben úgy dolgoztam a szemközti oldalakon, hogy az egyforma színek érjenek össze (5. kép)






Még két kisebb gömböt tervezek ma elkészíteni, azokat ajándékba szeretném adni.

Na, és persze a HAED. Azzal is haladtam, bár a hetem elég húzós volt, nem nagyon volt kedvem hímezgetni. Ez már a 20. lap, jó lenne idén befejezni.


Utoljára hagytam a teliholdról készített képet - hátha ez is érdekel valakit...


2016. december 10., szombat

2016. december 8., csütörtök

Karácsonyi dísz - foltvarrás hatással


A neten bogarászva találtam egy videót egy egyáltalán nem bonyolult karácsonyi gömb elkészítéséről. Nem kell hozzá varrástudomány, mégis úgy néz ki, mintha a patchwork- és az articsóka technikát keresztezték volna. És mégis sokkal másabb, mint az előző bejegyzésemben mutatott gömb - merthogy teljesen máshogy is készül. :)))

Elölről
Oldalról

Tényleg csak néhány dolog kell hozzá, azt a videón láthatjátok. Ami fontos, hogy az articsóka technikához használandó, 18 mm-es dekor gombostűt kell használni! (Nekem Rayher van, a piacon bukkantam rá teljesen véletlenül, és olcsón, nem hagyhattam ott.) Én 8 cm átmérőjű gömböt használtam, és ehhez 4x4 cm-es kis négyzeteket vágtam az anyagokból.

És akkor a videó:




Ne féljetek kipróbálni, nagyon egyszerű, hiszen én is el tudtam készíteni! :) Jó ügyködést kívánok! :)

2016. december 7., szerda

Patchwork gömbök


Még mindig volt jó pár hungarocell gömböm, amikkel kezdeni kellett valamit. Tegnap késő délután nekiálltam patchwork gömböket készíteni. Három darab lett, tegnap kettőt sikerült elkészíteni, ma pedig egyet. Jó időigényes munka, nem mondom. De tetszik a végeredmény.

Két kisebb és egy nagyobb gömb:




És még mindig maradt hungarocell gömböm... :)