2015. december 24., csütörtök

Karácsony


Minden kedves olvasómnak

áldott, békés karácsonyt és
örömökben, egészségben gazdag
új évet kívánok!




Nagyon szeretem a Silent Night-nak ezt a feldolgozását (Celtic Thunder). Szerezzen Nektek is pár kellemes percet!

Szeretném megköszönni Nektek, hogy eddig is olvastatok, kedves megjegyzéseket hagytatok itt. Remélem, a jövőben is jöttök, és azoktól is kapok visszajelzést, akik eddig nem szóltak hozzá a bejegyzéseimhez!

2015. december 23., szerda

Ajándékok - nekem


Két kolléganőmtől is kaptam apró ajándékot, nagyon örültem nekik. Kézzel készült szépségek! :)

hóember - 4 cm átmérőjű falapra festve

tésztaangyal

2015. december 20., vasárnap

Az utolsó szív ebben az évben


Igen, ebben az évben már nem tervezek több szívet készíteni, pedig vannak ötleteim. Ezt azért készítettem, mert van egy nagyon beteg kolléganőm, akit szeretnénk egy kicsit meglepni. A hét közepén megbeszéltük, hogy aki teheti, csináljon süteményt, holnap pedig összerakunk belőlük egy csomagot és elküldjük neki és a családjának. A süti elkészült, és úgy gondoltam, én még szeretnék egy külön meglepit is küldeni neki. Ezért hát még pénteken este elkezdtem a hímzést, tegnap befejeztem, és egy szív formában kelt életre. Igaz, nem ezzel az anyaggal akartam bevonni a szívet, nem is értem, miért ezt vettem elő. Azzal a barnással szerettem volna elkészíteni, amivel az előző bejegyzésemben mutatott, Katának készített szívet is csináltam. Aztán valahogy ez lett... Nem mondom, hogy tökéletes, de egészen elégedett vagyok vele.



Nem vagyok egy csomagoló fenomén, egy szív formát nem is könnyű csomagolni. Csináltam hozzá egy kísérő kártyát is, a szív anyagával vontam be egyik felét, a másik (lefordított felén) személyes üzenet van. Remélem, tetszik majd a kolléganőnek az ajándékom.


2015. december 17., csütörtök

Még egy szív ajándékba


Az elmúlt hétvégén még egy szív készült, már egészen belejöttem a gyártásukba. :) Katának küldtem, egy sk. képeslappal együtt. Ez utóbbiról nem készítettem képet, Kata blogján megkukkanthatjátok, ha kíváncsiak vagytok rá! Már meg is érkezett hozzá, úgyhogy már én is megmutathatom.


Egy hasonló szívet még fogok készíteni a mostani hétvégén, egy nagyon beteg kolléganőm fogja kapni többek között ezt is.

Ezek pedig porcelán gyurmák. Maga a gyurma összeállítása, kezelése nagyon könnyű, csak a festéssel gyűlt meg kicsit a bajom. Nem tudom, a képeken mennyire látszik, de nem szép egyenletes. Cirmos lett a felszínük, pedig próbáltam szivaccsal felvinni a festéket. Amikor megszáradtak, arany színű antik viaszpasztával kentem át őket (hú, hogy ennek a viaszpasztának micsoda narancs illata van!) A kolléganőim kaptak 1-1 darabot a hópelyhes díszek mellé, nekik tetszett. Ja, és a díszeknek is nagyon örültek. Én is kaptam már egyik kolléganőtől valamit, majd megmutatom, mert az is sk. munka, és nagyon tetszik! :)



Ezek a Merry Christmas feliratos hullócsillagok lettek a kedvenceim. A felirat szilikon nyomdával készült, amely szintén a már említett Homemade újságomhoz volt ajándékként csomagolva. Van több kis nyomdácska is, feliratok és hópelyhek is. :) Azt hiszem, ezentúl jobban figyelem ezeket a magazinokat is, mert nagyon szuper ötletek vannak bennük.


2015. december 11., péntek

Karácsonyi apróságok


Az elmúlt hétvégéken apróbb ajándékokon ügyködtem, amiket a kolléganőknek fogok adni. Tervezek melléjük még mást is, csak nem tudom, hogy sikerül-e.

Egy kedves kolléganőmnek egy nagyobb szívet készítettem. A szokásos módszerrel készítettem el a szívet: 2 db kartont bevontam flízzel, majd mindkét oldalát bevontam karácsonyi mintás anyaggal, ezután az egyik szívre ráragasztottam a hímzett etamin csíkot, akasztót ragasztottam rá, majd a két szívet összeragasztottam. Ezután már csak sodrott zsinórral kellett körberagasztanom. Ennél elkövettem egy apró hibát, ugyanis olyan zsinórt akartam rátenni, amilyet az előző posztban mutatott szívre, de sajnos egy kicsit vastagabbat sikerült vennem, az meg már nem mutatott volna jól rajta. Ezért hát - mivel mindenképpen be akartam fejezni a többi aprósággal együtt - vékonyabb zsinórt tettem rá, amiből volt itthon több méternyi. Nem mutat annyira jól, mintha kicsit vastagabb zsinórt használtam volna, de ez van, remélem, így is tetszeni fog neki.

Ilyen lett:


Az alábbi díszeket a közvetlen kolléganőimnek készítettem. Sajnos, arra nincs idő, hogy mindenkinek hímezzek, ezek azoknak készültek, akik mindig szoktak tőlem kapni valami apróságot.


Ez a képeslap pedig ajándékkísérőnek készült a múltkori szívhez, amit már fel is adtam a svédországi ismerőseinknek. A mintás papírok a Simply Homemade magazin mellékletei voltak, az újságot természetesen a szokásos helyen, a piacon vettem. A képeslap alapja egy keményebb papír volt, erre ragasztottam rá a mintás papírt, majd egy pici darab szalagot, és az aprócska fából készült fenyőt. A belsejébe arany tollal írtam a karácsonyi jókívánságokat. Nem bonyolítottam túl.

Az eleje.
A hátulja.



Közben ügyködöm a HAED képen is, eddig nem túl látványos a haladás, kb. 1100-1200 xszemet böktem bele a múltkori állapot óta.

2015. november 30., hétfő

A piros szív


Tegnap összeállítottam, ma pedig megvettem hozzá a sodrott zsinórt. Miután hazajöttem, nekiálltam ráragasztani, és kis díszként még kapott egy gyöngyház gombocskát az alsó részére. :)



2015. november 29., vasárnap

HAED - 9. lap - KÉSZ! :)


Nem tartott túl sokáig kihímezni ezt a lapot, csak közben mást is hímeztem. Meg hát valljuk be, egy színnel - estemben fehérrel - nagyon unalmas huzamos ideig hímezni. A "színesebb rész" (rózsaszínek, kicsi kék) ezen a lapon már november elején kész volt, de a fehér nem nagyon akart haladni. Aztán egyik este - amikor befejeztem egy jó kis könyvet - rászántam magam, hogy most aztán befejezem. No, ha nem is egy estés lett a befejezés, tegnap sikerült beleböknöm az utolsó öltést is. Most már csak 1 lapnyi van ebből a sorból, megint ugyanezek a színek, rózsaszínek, kis kék, fehér.

Amikor a mintaíveket számolgattam, úgy hittem, hogy 11 lap egy sor, de a 11. lapon csak 2 függőleges sornyi mintarészlet van, úgyhogy levágtam a mintaívről és hozzáragasztottam a 10. oldalhoz. Ugyanez lesz a helyzet majd a minta alján is (hajaj, mikor jutok oda!), kb. 15 sor van a 6. sorban lévő lapokon, tehát 5 teljes sornyi mintaívem van, meg egy kevéske jön hozzá a 6. sornyi lapokról. Úgyhogy 50 mintaívvel fogok számolni.

És ami a lényeg - ha még nem sikerült volna kihámozni ebből az eszmefuttatásból :) - kész lettem a 9. lappal is! :) Már csak 1 van, és jöhet a következő SOR!

9. lap - kész!

Részlet
És amit már régen mutattam, a teljes eddigi munkám. levettem a keretről, mert muszáj volt, hogy az utolsó részlet hímzéséhez előkészítsem az anyagot.

Eddig ennyi van készen! :)

Ja, és képzeljétek! Nem csak én hímzem ezt a képet, hanem még pár lengyel lány is SAL keretében, csak ők valamivel később kezdték, mint én. Teljesen véletlenül bukkantam rájuk, figyelni fogom, hogy haladnak, mert ez engem is inspirál. :)

Tegnap délután elővettem egy kis mintát, amit nagyon gyorsan kihímeztem. Ebből egy szív lett, de még nincs teljesen készen, vennem kell hozzá fehér sodrott zsinórt, meg valami kis fehér díszt, amit a minta alá, a szív aljára fogok ragasztani. Most a hímzett részt mutatom, aztán majd hozom a kész díszt is. Ha minden igaz, akkor a svéd barátainkhoz fog repülni, hogy tudják, gondolunk rájuk. :)


2015. november 17., kedd

Karácsonyi szívek


Vasárnap jött a gondolat, hogy hímzek kis mintákat, és aztán karácsonyi szívvé formálom őket. Szerintem nagyok lettek a szívek, de az egyik biztos jól fog majd mutatni a munkahelyemen az ajtón. :)

Mivel nem tudok varrni, épp csak elképzelésem van, hogyan lehetne összeállítani a szívet két anyagból, ezért varrás nélkül készítettem.

A kartonra ráragasztottam a flízt, majd erre jött a hímzés. Szépen egyenesre vágtam, majd a dekor anyagból is vágtam egy darabot, amit mellé illesztettem. A kettő találkozását szalaggal takartam el. Ez utóbbi lehetett volna szélesebb is, de ez volt itthon.

Vasárnap tehát elkészült a hímzés része, tegnap este pedig addig szabtam, ragasztottam, míg ilyen szívecskéim lettek. A szívek szélére nem ilyen farkasfog díszítést szántam, de sajnos nem tudtam jobbat, szebbet venni.







2015. október 29., csütörtök

Befejezve


Na, ilyen is régen volt már, hogy valamelyik hímzésem végleges formát kapjon! :)
Tegnap este elővettem az anyagokat és nekiálltam összeállítani a pókhálót és a cicát kis és nagy dísszé. Jó sok időt eltöltöttem velük, míg elkészültek. Nem lettek életem fő művei, de így is nagyon tetszenek. :)







2015. október 26., hétfő

Pókháló másképp :)


Csak nem bírtam ki hímzés nélkül! Főleg, hogy egy orosz hölgy blogján megláttam egy Halloween mintát, amibe rögtön beleszerelmesedtem. Nem is értem, hogy történt, mert eddig az ilyesmi minták nem igazán villanyoztak fel. Tetszenek, nem erről van szó, de hogy én ilyet hímezzek? Úgy látszik, most jött el az ideje ennek. :)

Először nem is a pókhálót hímeztem ki, hanem egy picurka, cicás képecskét. Kis lógós dísz lesz belőle. Majd jött a pókháló, ebből nagy lógós dísz lesz. :D Már meg is vettem a hozzávalókat.

A cicás:


A pókhálós:

Nagyjából ez az eredeti anyagszín, olyan zöldes. A másik két fotó már villanyfénynél készült ma.