2015. február 22., vasárnap

A 3. RP szív


Tegnap délután elkészült az Emozioni sorozatom utolsó darabja is. Ez is tetszik! :) Olyan szép együtt a három!




Anyag: 18-as aida, Rosace fonalak (volt olyan szín, amit Venus fonallal helyettesítettem)

2015. február 16., hétfő

Lila RP szív


Tegnap este a lila virágos szívvel is elkészültem. Hááát, ez nem volt a kedvenc mintám. Már rögtön a kezdetnél elrontottam, két egész szálat belehímeztem, mire észrevettem. Ráadásul pdf mintából dolgozom, és bizony össze kell hasonlítani az eredetivel, mert vannak benne hibák. Nem kevés bontás árán jöttem erre rá. De most már kész, így elkezdtem a 3. mintát, ami szintén egy piros virág. Még mindig tetszik a sorozat. :)




Anyag: 18-as Aida, Rosace fonal

2015. február 13., péntek

Az én RP-m :)


Múltkor már írtam, hogy nekem is megtetszettek a sokak által hímzett RP Emozioni minták. A piros virágos szív már el is készült, nagyon tetszik. Ez nagyon gyorsan haladt, semmi gondom nem volt vele, nem úgy, mint a lilával. Az most van folyamatban, és már a kezdésnél elrontottam. Belehímeztem 2 szálat, mire észrevettem, hogy egyáltalán nem jó helyen kezdtem el a hímzést. A bontás nem volt egy leányálom. Nagyon gondolkodtam azon, hogy az alján és a tetején lévő mintarészletet nem hímzem ki, csak a szívet, szerintem az magában is szép lenne.

Látom, hogy mások milyen szépeket hímeztek már, ez engem is ösztönöz a továbbiak kihímzésére. Gondolom, ezzel nem csak én vagyok így. :) Az első három mintához alighanem megvan a képkeret is, piacos szerzemény. :)




Az anyag 18-as Aida, a fonal Rosace.

2015. január 31., szombat

Szombat délutáni szösszenet


Mint a kolléganőmnek készült pipacsos kép esetében, most is a "gombhoz a kabátot" elv működött. Néhány hete a piacon megláttam egy picurka képkeretet, egyszerűen nem hagyhattam ott. Ebbe a keretbe kerestem mintát. Kb. 2 óra alatt készült el ez az apróság, 20-as aidára. Az egész 4 cm x 4 cm, kerettel együtt 7,5 x 7,5 cm. Annak idején Manka blogjából töltöttem le a mintát, azóta sajnos az a blog megszűnt.




Mellé tettem az ollómat, hogy látszódjanak a méretek. :) Ez a kép kicsit fakóbbra sikerült...

2015. január 27., kedd

Riolis csokor - KÉSZ! :)


Tegnap este elkészült a csokor! :)

Természetes fény hiányában, sajnos megint nem jó a fotó.
Most új hímezni való után kell néznem...

2015. január 24., szombat

Egy kívánság, ami teljesült :)


A lányom iskolájának spanyol tagozata évek óta részt vesz a diákcsere programban. Múlt szombaton, vagyis inkább vasárnap éjjel érkeztek hozzánk a diákok. Egész héten szervezett programokon vettek részt, ma utaztak haza.

A hozzánk érkezett lány azt mondta, hogy nagyon-nagyon szeretne hóesést látni. Az időjárás-előrejelzés szerint 1 hete erre még nem sok esély volt.
Tegnap egész nap azt mondogattam, hogy bárcsak esne a hó, hogy ő is láthassa! Csak egy kicsi, annyi is elég lesz.
Ma reggel havas eső kezdett esni, majd átváltott szépséges, egyre sűrűbb hóesésre. A spanyol lány állt az ablak előtt és elbűvölten nézte. Mondtam neki (angolul), hogy havazik, erre fülig érő szájjal válaszolta, hogy "IGEN, még soha nem láttam hóesést!" :)

Délelőtt még elmentek vásárolni, amikor leértek az utcára, láttam, hogy boldogan ugrál a kicsi, megmaradt hóban, és hógolyózik. :) Nagyon tetszett neki.
Délután 1 óra körül indultak a suli elől Budapestre a repülőtérre, még az indulás előtt is nekiállt szállingózni a hó. Látni kellett volna a csapat örömét!

Úgy néz ki, hogy a gépük több, mint 2 órás késéssel fog csak indulni Malagába, de szerintem nem bánják annyira.

A férjem csinált egy jópofa, mini hóembert az iskola előtti padra. :)


2015. január 7., szerda

Kísértés


Hajaj... Kísértésbe estem. Találtam egy nekem nagyon tetsző mintát, csak egy végtelenül "aprócska" gond van vele, hogy irtóra nagy a minta, hiszen ez egy HAED kép.

Az előző bejegyzésem kommentjében Palkó megkérdezte, hogy én csak ilyen nagyokat tudok? Úgy látszik nem csak olyan nagyokat, hanem annál is nagyobbakat... legalábbis szeretnék.
Azért ez a HAED minta nem kispályás, hiszen 90 színből áll, ha jól számoltam, 125 motring fonal kell hozzá, valamint "csak" 63 oldalnyi a minta (az előző kommentben rosszul írtam, bár ekkora mintánál 2 oldal ide vagy oda, mit számít). A mérete 25 countos vásznon nagyjából 62 x 40 cm lenne.

Nem tudom, hogy bele merjek-e vágni, hiszen egy ilyen kép elkészítése nem kevés idő. Befejezem-e valaha?


2015. január 4., vasárnap

Riolis csokor - folytatás


Nincs más folyamatban lévő hímzésem, mint a Riolis csokor, így hát elővettem. Egészen sokat haladtam a legutóbbi állása óta.

Megmutatom, hogy állt, miután letettem, és mást hímeztem.


 Tegnapelőtt itt tartottam:


Tegnap estig eddig jutottam (a bekeretezett rész a tegnapi haladás):


Bárcsak ennyit haladhatnék mindig!

2014. december 31., szerda

B.Ú.É.K.!


Minden kedves olvasómnak
szeretetben, örömökben, sikerekben gazdag
új évet kívánok!



Gyertek jövőre is! :)

2014. december 23., kedd

Gesztenyés torta - sütés nélkül! Képpel frissítve! :)


Az egyik kolléganőm hozott nekünk névnapja alkalmából ilyen gesztenyés tortát, és mondhatom, nagy sikert aratott. Akkor többen azt mondtuk, hogy ilyen biztos lesz nálunk is karácsonyra. Nem tudom, hogy a többiek elkészítették-e, de én ma délután összeállítottam. Megosztom veletek is a receptet, hátha valakinek még lesz kedve/ideje megcsinálni. Nekem az tetszett benne, hogy viszonylag gyorsan megvan, és ízre is tuti jó, legalábbis a kolléganőmét kóstolva ez a véleményem. Én nem szeretem a nagyon édes dolgokat, sőt, érdekes módon a gesztenyéseket sem, de ez a torta nekem is nagyon ízlett.

Gesztenyés torta - sütés nélkül:

Hozzávalók: 2 cs. gesztenyemassza, 25 dkg darált keksz, 15 dkg margarin, 15 dkg porcukor, rum v. rumaroma
Krém: 3 cs. vaníliás puding, 9 dl tej, 25 dkg Ráma, 20 dkg porcukor, babapiskóta, 0,5 l Hulala tejszín

Elkészítés:

A gesztenyét, a kekszet, a margarint, a cukrot rummal összegyúrjuk és a tepsi aljára nyomkodjuk (én egy 26 cm-es kerek tortaformába tettem).
A pudingot felfőzzük a tejjel, ha kihűlt, összekeverjük a ráma és cukor keverékével.
A krém felét rátesszük a gesztenyés masszára. A babapiskótát rumos, cukros feketekávéba forgatjuk, és a krémre tesszük. Rákenjük a maradék krémet. Tetejére a felvert tejszínt tesszük.

(Még annyit változtattam, hogy a Hulalának csak kb. felét vertem fel, így is jól tele lett a tortaformám.)

Update (2014.12.24.): Hoztam képet is, mert ma este megkóstoltuk. És igen! Nagyon finom! :)))


Minden kedves olvasómnak
nagyon boldog karácsonyi ünnepeket
kívánok!!!