2014. február 23., vasárnap

Pipacs csokor



A pipacs csokrom szombati esti állása:


Egészen jól haladok vele. :)

2014. február 17., hétfő

A pipacs csokor


Egész jól haladok a pipacs csokrommal. Szombaton délután kezdtem el, és vasárnap estére így állt.

Szombat esti állapot.

Vasárnap esti állapot.

Azt nem tudom, mit fog szólni hozzá a kolléganőm, ugyanis ma szóba került, hogy nézzen magának festményt, ami tetszik, és mi megvesszük neki ajándékba. Erre azt mondta, hogy már nem fér semmi a falra otthon. Lehet, hogy feleslegesen öltögetek...

2014. február 15., szombat

Egy újabb hímzésbe kezdtem


A múltkori játék során pontosan erről írtam, azaz megfogalmaztam, hogy általában csak egy hímzést bökögetek, és míg be nem fejezem, nem kezdek másba, mert így nem halmozódnak fel a be nem fejezett dolgok.

Most azonban új hímzésbe kezdtem, persze nem hirtelen szerelembe esésből, hanem most muszájból. Már írtam arról, hogy a kolléganőm nyugdíjba fog menni, és szeretnék neki valami keresztszemes hímzéses dolgot adni búcsúzóul. Először úgy számolt, hogy talán már októberben vagy novemberben fog utoljára dolgozni, de aztán közbejött ez és az, így módosult az időpont. Eddig semmi olyan mintát nem találtam, amit szívesen adnék oda neki kihímezve. Több tervem is volt, de aztán ilyen-olyan okoknál fogva mindig elvetettem az ötletet. Mostanra viszont már sürget az idő, hiszen a kolléganő csak március végéig fog dolgozni.

Tegnap az Aldiban járva megláttam, hogy vannak akciós képkeretek. Két darab keret volt egy csomagban kb. 1500 forintért, van hozzá üveg és paszpartu. Megtetszett egy piros keret, megvettem. Ehhez rögtön több ötletem is volt, pl. én szeretem az AOY mintákat, olyan kedves kis képek. Abban viszont nem voltam biztos, hogy a kolléganőm örülne egy ilyennek.

Elővettem egy 18-as aidát, amit még Katától kaptam, megmértem, hogy a paszpartun belül mennyi lehet a hímzés mérete. Nagyjából 130x100 öltésnyi lehet az egész. Tehát elkezdtem keresni a gombhoz a kabátot, azaz a kerethez a mintát. Olyan legyen, ami bele is fér, meg biztosan örülne neki a kolléganőm.

Egyszer csak ráakadtam egy pipacs csokorra, ami színben is stimmel, és méretben is. De hogy ne legyen egyszerű a dolgom, a minta megvolt .jpg-ben, de nem voltak megadva hozzá a színek. Ugyanezt a mintát megtaláltam .xsd formátumban is, ehhez viszont nem volt programom, amivel megnyithattam volna.

Eszembe jutott Polly, hátha ő tud nekem segíteni átkonvertálni a mintát .pdf-be. Tegnap este írtam neki, ma már meg is kaptam a használható mintát. Ráadásul Polly figyelmes is volt, mert a nehezen kezelhető mintából sokkal átláthatóbbat varázsolt nekem. Megkaptam fekete-fehérben és színesben is, hát kell ennél több? :) Polly, itt is nagyon szépen köszönöm a segítséget!

Ma délután aztán nekiültem, levágtam az anyagot, kiválogattam a fonalakat és belekezdtem a bökögetésbe. A 18-as aidára 1 szállal hímzek, mert nem akarom, hogy nagyon tömör legyen az egész. Így sokkal könnyebb és haladósabb is a hímzés.

Most itt tartok, de remélem, hogy a hétvégén sikerül vele jó ütemben haladni.

Most még csak egy piros paca. :)))

2014. február 9., vasárnap

Mégis haladok


Kb. két hete panaszoltam nektek, hogy nem megy a hímzés. Aztán valahogy mégis erőt vettem magamon, és folytattam a River sight-ot. Főként hétvégenként öltögettem bele, mert a hétköznapi estéken inkább olvastam.

Tegnap már arrébb kellett raknom a keretet, mert úgy gondoltam, hogy most lefelé haladok kicsit. Előtte azonban lefotóztam, hogy állok vele. Azóta már lefelé körvonalazódnak az újabb virágok. Meg kell mondjam, egyre jobban tetszik ez a kép, és egyre jobban élvezem a hímzését is. :)

River sight

2014. február 1., szombat

Orchideák


A tegnapi játék kapcsán írtam az orchideákról. Jucus kérdezte tőlem, hogy mi a titkom? Nos, talán én magam sem tudom igazán. De azért próbálok segíteni. :)

Vera nemrégiben linkelt be a blogjában egy orchideákról szóló oldalt, ebből a szépen megszerkesztett írásból nagyon sok fontos információt lehet összeszedni ezekről a növényekről.

Nem sok dolgot tennék hozzá, talán csak annyit, hogy az öntözéshez kiválóan megfelel a felforralt, de lehűtött csapvíz is, bár én mostanában ezt is hanyagolom, egyszerűen a csap alá tartom a cserepeket, jól átfolyatom rajtuk a vizet, és utána bepakolom őket a fürdőkádba, hadd folyjon ki belőlük a felesleges víz. De ha lehet, mindenképpen ajánlanám a felforralt vizet.

A másik dolog, hogy amíg nem virágoznak, addig lehet pár csepp orchidea tápot az öntözővízbe csepegtetni, az csak jót tesz nekik. Én az OBI-s, zöld flakonos "Living Garden"-t használom. Viszont sose öntsük közvetlenül a növény földjére, mindig csak az öntözővízzel együtt!

A harmadik, amit még említenék, hogy nekem a növények a nappali ablakában vannak, ez az ablak nyugat felé néz. A tűző nap nyáron érheti őket, akkor általában délután 2 órától estig besüt hozzánk a nap. Annak kivédésére, hogy megégjenek a növények, a külső párkányra nyáron muskátlikat állítok, ezek némiképp árnyékot adnak a benti virágoknak. Sajnos, az összes orchideám nem fér az ablakba, csak 4 cserépnyi, a többi az ablak előtt álló virágállványon sorakozik. Az ablak alatt van a radiátor, ilyenkor még meleget is kapnak, bár fogalmam sincs, hogy ez mennyire jó nekik.

És még valami. Kizárólag átlátszó kaspójuk van, nem teszem színes kerámia kaspóba őket, akármilyen szép is lenne, mert így a léggyökerek nem kapnak elegendő fényt.

A legnagyobb örömöm, hogy még soha nem pusztult el nálam egyetlen orchidea sem! :) Anyukámnak is elmondtam ugyanezeket, és neki is sikerült újra virágzásra bírnia az orchideáját, amit már épp ki akart dobni. Úgyhogy semmi sem reménytelen! :)

Jelenleg ez az orchideám virágzik a legszebben

2014. január 31., péntek

Ismerjük meg egymást újra! - játék


Ez a játék egyszer (?) már végigsöpört a blogokon, de úgy tűnik, most újra kíváncsi rám valaki, azaz valakik. Merthogy Jucus és Palkó is játszani hívott.

A játékot Szera indította, és már sokakhoz eljutott.

"Legyen a játék neve most: Ismerjük meg egymást újra!"

1./ Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett.
2./ Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3./ Pécézz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
4./ Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ki lettek pécézve."

1./ Soha életemben nem szemeteltem! Ha véletlenül leejtettem valami kis fecnit, lehajoltam, felvettem, és később a kukába dobtam. A napokban is képes voltam szaladni egy, a kesztyűmmel kirántott papírzsepi után, amit elfújt a szél. :D

2./ Úgy tűnik, engem szeretnek az orchideáim, mert eredetileg 3 félét vettem, de már 13 cseréppel van. És lesz 14. is, ha az idő is engedi majd a leválasztást az "anyagnövényről" és az átültetést. Igaz, hogy ezek közül még nem mind virágzik, mert többségük még kicsi, de idővel biztos, hogy ezek is meghálálják a gondoskodást.

3./ Még mindig maximalista vagyok, bár mintha kezdeném alább adni. Pl. a hímzésben már nem mindig bontok ki egy félreöltött xszemet.

4./ Utálok vásárolni! Láttatok már ilyet? Akár ruháról, akár cipőről, akár élelmiszerről van szó, nekem mind nagy tortúrát jelent.

5./ Minden éjjel színeseket álmodom, ráadásul nagyon valóságosnak tűnnek ezek az álmok. Reggel gyakran emlékszem is a történetekre. Van, amelyikre akár hónapokig is. Főleg azok hagynak mély nyomot bennem, amelyek háborúról szólnak, és én is benne vagyok a sűrűjében.

6./ Nem hímzek egyszerre több dolgot, ha mégis valami újba kezdek, annak mindig meg van az oka. Nem csak pillanatnyi "meglátni és megszeretni" érzés. Persze, azért ez is előfordul, de nagyon-nagyon ritkán. Ezért nálam nem is várják jobb sorsukat befejezetlen hímzések. :)
(Bár ha arra gondolok, hogy mennyi hímzésem van kész, de se nem kereteztettem őket, se más módon nem fejeztem be, akkor persze rengeteg, ami befejezetlen.)

7./ Gyűjtögető vagyok. Mert minden jó valamire, ezért nem szeretek kidobni dolgokat, pl: anyagmaradékokat, csokis dobozokat. Költözéskor (7 éve) nem volt elég helyünk, mert nem kaptunk tároló helyet, így rengeteg kötött ruhámtól meg kellett válnom. Anyukám kötötte őket, és a mai napig szomorú leszek, ha rájuk gondolok. Mostani fejemmel már nem dobnám ki őket. :( A gyerekruhákat sosem dobtam ki, az összeset elajándékoztam! :)

Akikről szeretnék többet megtudni: Judd25, Tündérke, Lilang

2014. január 30., csütörtök

Szinte semmi...


... kedvem nincs most hímezni. Nem értem, miért van ez, hiszen annyi szép mintám van a magazinjaimban, meg a neten is sok szépséget találtam már... Úgy érzem szeretnék hímezni, nem is ez az ok. Magam sem tudom, hogy mi.

Majdnem 2 hete készültem el a levendulás képpel, úgy terveztem, hogy utána a DEFA akác jön. A fonalak már rég össze vannak készítve hozzá, az anyagot még le kell szabnom.
Aztán vasárnap jött az ötlet, hogy előveszem a Katától kapott Lanarte készletet, ami gyönyörű szép. :) Sikerült is bökögetnem bele. De aztán azóta elő sem vettem. Inkább könyvet olvastam, vagy neteztem.

Lehet, ilyen is kell, hogy aztán újult erővel fogjak neki ismét.

Azért megmutatom, hogy most hol tartok, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a készletet már úgy kaptam, hogy Kata kezdte el, úgyhogy ez nem mind az én érdemem. A "mind" szó most elég viccesen hangzik, annyira kevés a hímzett rész. :D Nehéz úgy hímezni, hogy nincs előre jelölve az anyagom, néha el is tévedek, akkor aztán jöhet a bontás. A fotón látszik is a nyoma, de talán nem sokáig. :)

Itt tartok most - a kép lámpafénynél készült.

Egyszer talán ilyen lesz.

2014. január 20., hétfő

Anchor levendulamező KÉSZ!!! :)))


Tegnap, miután elkészültünk a kirakóval, mégiscsak folytattam a kontúrozást, és bizony addig fel sem álltam, amíg el nem készültem vele teljesen. Azaz azt hittem, hogy kész, de feltűnt, hogy a fekete színt sehol sem használtam, pedig kellett volna. Ma megnéztem, hogy hová is kellett volna. A levendulamező közepén álló fák gallyaiként kellett volna néhány öltést hímezni. Hát, nekem egyáltalán nem hiányoznak a képről. De döntsétek el ti magatok! :)

Vaku nélkül, lámpafénynél

Vakuval, lámpafénynél

Házak.

Virágok kontúrral

Virágok kontúrja közelebbről.

2014. január 19., vasárnap

Egy újabb kihívás


Ma is voltunk a piacon. Lassan már úgy érzem, hogy ez egy kihagyhatatlan vasárnap reggeli program lesz. Főleg, mivel szépséges magazinok is kaphatók! Ma is vettem párat. :))) Főleg ezért mentem, a másik dolog pedig amit kerestem, az a puzzle. A puzzleball után elkapott a játékszenvedély, az ami a kirakók felé erősen vonz. Ezért hát célirányosan ezt kerestünk a piacon. A férjem talált egyet, ami original csomagolásban volt, mert csakis ilyen jöhet szóba. Naná, hogy megvettük! :))) Nézem a neten, az eredeti ár kb. 4-5 ezer forint között van. Én megint nagyon-nagyon jól jártam! :)))

Ebéd után nekiállok kirakózni, úgyhogy ma ne is várjátok, hogy megmutatom a befejezett levendulás képet! :D Már csak a zöld kontúrok vannak vissza az alsó részen, a felsőn pedig a házak. Kevés, de most a kirakó jobban izgat. :)

Mystic Lights

Frissítés: pontosan 18 órakor kész lettünk a puzzleval! :) A lányommal raktuk, de a vége felé már a férjem is besegített. Nagyon jó szórakozás volt! :)

1008 db-os

2014. január 16., csütörtök

A levendulás hímzésem


Rég nem mutattam az Anchor levendulamezőmről képet. Annyira régen, hogy a kép időközben el is készült. Bár a kontúrok még hiányoznak róla, de nem sokáig! :)

A teljes képet nem mutatom most, igazából én sem tudom, hogy néz ki teljes valójában. Nem szedem le róla a keretet addig, amíg az alsó rész kontúrjaival készen nem vagyok. Remélem, a hétvégén már tudom mutatni a valóban KÉSZ hímzést. Hibák vannak benne, ez valószínűleg a kontúrozásba is bezavar némiképp. Rengeteg volt a színváltás, nem volt könnyű minta, az biztos.

Addig is két fotó: