2013. december 5., csütörtök

Érdekességképpen


Szerintem azok közül, akik olvassák a blogomat, nem sokan tudják rólam - megkockáztatom, hogy senki sem - hogy rajongok a régészeti témákért. Ha időm engedi, nem csak hímzős, gyöngyös blogokat olvasgatok, hanem elkalandozgatok a tudomány területére is. Vannak kedvenc blogjaim e témában is, ahonnan újabb és újabb ismeretekkel leszek gazdagabb.

Már gyerekkoromban kialakult ez a rajongás, általános iskolás 3. osztályos koromban pl. megtörtént, hogy bementem egy könyvtárba és a könyvtárostól régészeti témájú könyvet kértem. Odavezetett a polchoz, és elkezdte a kezembe adogatni a könyveket. Én meg adtam neki vissza, hogy ezt is olvastam már, meg azt is. Nagyon csodálkozott, biztos az járt a fejében, hogy egy ilyen korú gyerek miért nem mesekönyvet olvas?
Szüleimtől is ilyen könyveket kértem, és kaptam is. A Tutanhamonról szóló színes, és nagyon vastag könyv a kedvencem volt, de nagyon szerettem "A magyar királysírok sorsa" c. könyvet is, vagy éppen egy ősemberekről szóló könyvet. És akkor még nem beszéltem a különböző kövületekről, amik után kutattam, és találtam is néhány csiga-, vagy kagylólenyomatos követ. Nagyon boldog voltam! :)

Később már középiskolás koromban az iskolai könyvtárost nyúztam, hogy mutasson régészettel kapcsolatos könyveket. Nem sok ilyen volt a könyvtárban, de egyszer azt mondta, ha ennyire érdekel a téma, miért nem megyek el a helyi múzeumba az egyik híres kutatóhoz? Még a nevét is megmondta, hogy kit kell keresnem. Ehhez persze nem volt akkoriban elég bátorságom és annyiban maradt a dolog.

Az élet nem a tudomány felé sodort. Maradtak a könyvek, és már hosszú ideje az Internet. Hihetetlen mennyiségű információt lehet találni mindenféle érdekes feltárásról, leletekről, letűnt korokról. Pl. az Index.hu-n is van egy Tudomány/történelem fülecske, amely sok-sok érdekességet takar. Ha elkezdek olvasgatni, képes vagyok órákig böngészgetni a számomra érdekes információhalmazt.

Ma pl. egy olyan cikket találtam, amiről ugyan már olvastam máshol, de ehhez most videó is van. Leonardo Da Vinci tervezett egy különleges hangszert, amit most valaki megépített, és hallhatjuk, hogyan szólal meg. Hihetetlen, hogy a maga korában Da Vinci mire volt képes! Egy zseni volt, de azt hiszem, ezzel nem mondok újat.

Ha valakit - rajtam kívül - érdekel ez a találmány, ITT elolvashatja a róla szóló cikket és meghallgathatja, hogyan is szól ez a hangszer.

2013. december 4., szerda

Karácsonyi gömbök és egyebek


Befejeztem a karácsonyi gömböket, nem igazán tetszenek jelenlegi formájukban. Igaz, még csak a hímzés rész van kész, az összeállítás ezután jön.




Múlt hét végén találtam egy kicsi angyalka mintát, neki is álltam a hímzésnek. Persze, megint fémes fonallal, ezúttal pirossal. Három darabot készítettem, alighanem ezek lesznek a kolléganőim ajándékai. Még ezeket is végső formába kell öntenem, de ez meg fog történni az elkövetkező napokban.




Ismét játék!

A piacon járva most kimondottan figyeltem arra, hogy ha találok olyan magazint, ami még nincs meg nekem, akkor abból mindjárt 2 példányt vegyek! :) Most ezt a magazint fogom kisorsolni. Szeretném folytatni ezt a fajta játékot a jövőben is, a következőt talán januárban fogom hirdetni (persze, ha lesz magazin).

Aki szeretné ezt a magazint, annak nem kell mást tennie, mint hogy ír nekem ide egy kommentet! Ne hirdessétek ezt a lehetőséget, mert örülnék, ha olyan kapná, aki tényleg rendszeresen olvas, netán még ír is nekem pár kedves szót! De azt sem bánnám, ha a zugolvasóim is előbújnának. :) A jelentkezési határidő legyen 2013. december 9-én 17 óra.
 
A magazin a Le idee di Susanna 2013. októberi száma. A magazin 100 oldalas és főként őszi mintákat tartalmaz, illetve a Halloween a téma.

Játékra fel! :)

2013. november 26., kedd

Sorsoltam! :)


Elnézést, picit elkéstem a közzététellel, de mentségemre legyen mondva, hogy ma túlóráznom kellett, 6 után értem haza.

A sorsolás ennek megfelelően elég rendhagyó módon történt. :) Mivel csak 4 jelentkező volt erre a szép újságra, gyorsan felírtam a neveket 4 kis papírlapra, összehajtogattam őket, és.... feldobtam a levegőbe! Amelyiket elkaptam, az lett a nyerő. :)

És a nyertes nem más, mint Emőke, a Tea kettesben blog gazdája. :)


Aki most nem nyert, az ne csüggedjen, lesz még ilyen játékom, amennyiben tudok ilyen szép újságokat venni! :) Mindenkinek köszönöm a játékot!

Emőke! Légy szíves írd meg a levelezési címedet a jobb oldalon lévő e-mail címemre! :)

2013. november 23., szombat

Cicamica képregény :)


Szundi

Te engem nézel?

Most nem látsz, ugye?

Na tessék, felébredtem! Így most jobb?

2013. november 22., péntek

Karácsonyi gömb-1


Mivel a múltkori szív hímzése viszonylag nehéznek bizonyult, kerestem más mintát. De hát miért is ne lenne ez nehezebb? Merthogy kitaláltam, hogy valószínűleg ünnepiesebb hangulata lesz, ha arany szállal díszítem. Ezért hát a tűzőöltéseket arany szállal hímeztem. Ja, és gyöngyök! Merthogy azok is kellenek ám! Kisebb méretű nem volt, ezért ilyenek kerültek rá. Még kettő ilyesmi díszecske lesz, aztán nekiállok az összeállításuknak.

A gömb ilyen lett:



És most játsszunk!

Megint voltunk a piacon és találtam szép hímzős magazinokat. Egyik magazin viszont már megvolt itthon, csak megfeledkeztem róla, úgyhogy van egy plusz példányom belőle. Tehát: aki szeretné ezt a magazint, annak nem kell mást tennie, mint hogy ír nekem ide egy kommentet! Ne hirdessétek ezt a lehetőséget, mert örülnék, ha olyan kapná, aki tényleg rendszeresen olvas, netán még ír is nekem pár kedves szót! De azt sem bánnám, ha a zugolvasóim is előbújnának. :) A jelentkezési határidő legyen 2013. november 26-án 17 óra.

A magazin a Les idées de Marianne 2013. októberi száma, 100 oldalas és csodaszép minták vannak benne.


Játékra fel! :)

2013. november 17., vasárnap

Karácsonyi szív - újra


Ma délután elővettem a mintás anyagaimat, kiválasztottam a szív hátuljára az anyagot, és nekiálltam az összeállításnak. Nem kevés időmet vette el, de nem bánom. Egész jó lett. :)


Hátoldala

2013. november 16., szombat

Karácsonyi szív


Úgy gondoltam, hogy karácsony előtt majd meglepem a kolléganőimet egy kis ajándékkal. Ki is választottam a mintát, és tegnap este nekiálltam az első meghímzésének. Nos, az első az utolsó is lett, legalábbis egyelőre úgy tűnik. A mintát nem olyan könnyű hímezni, mint amilyennek első látásra tűnik. Mondhatnám, nem lett a szívem csücske. Ettől függetlenül tetszik a végeredmény. Még nincs kész, csak a hímzés része. Úgy gondoltam, hogy szív alakú kartonra fogom kasírozni, a hátoldalának egy szép anyagot választok. A két oldalt pedig zsinórral fogom összedolgozni, azaz egy lógó dísz lesz.

 Kontúr nélkül
Kontúrral

Az eredeti mintában vannak negyed öltések, én azonban azok helyett is teljes xszeket hímeztem, mert erre a sűrű aidára nem tudtam igazán szépen hímezni. A francia csomók helyett pedig delica gyöngyöket öltögettem a kész hímzésre.

2013. november 10., vasárnap

Ismét levendula :)


A levendulás képemen kívül még van egy készülőben lévő hímzésem, de abba hónapok óta nem böktem egy xszemet sem. A levendulással viszont haladok. Bár most kicsit bajban vagyok, mert a héten új szemüveget kaptam, és ezzel sajnos nem látom tisztán a hímzővásznamat. :( Még nem tudom mi lesz, holnap visszamegyek az optikába, hátha mondanak valami okosat.

Na, de most jöjjön a hímzés! :) A fotó borzalmasan sikerült, de azért megmutatom...

Anchor: Provence lavender scape

2013. október 29., kedd

A levendulás kép...


Bizony elég régen írtam már ide... A héten szabadságon vagyok, és haladok is a levendulás képpel, ezért meg is mutatom, hogy jelenleg hogy áll. Most nem szedtem le róla a keretet, csak gyorsan fotóztam. Már majdnem a kép felénél tartok! :)


 Piacos szerzeményeim. :)))

 A cica is olvasni akar! :) Egyébként pedig bogarászik.

2013. október 12., szombat

Azték, maja, inka? Mindegy!


Pénteken délután a shamballa nyaklánchoz és karkötőhöz - előző bejegyzésem - kellett viaszolt zsinórt vennem. Ha már a kézműves boltban járok, akkor mindig körülnézek, és száz százalék, hogy még mást is hazahozok, mint amiért mentem. Most is így történt. Nézegettem a gyöngy csomagokat és egyszer csak megakadt a szemem egy olyanon, amelyben egy szépséges gomb foglalta el a központi helyet. Rögtön le is vettem az állványról és belelkesültem, hogy én ebből bizony egy gyöngyhímzett medált fogok készíteni. Ma délután sort is kerítettem rá. Pár órás munka után ez a nyaklánc született:

A medál. Pontosan ilyen a színe!

Egyben.

A cím a medál mintázatára utal. Nem tudtam eldönteni, hogy azték, maja vagy inkább inka stílusú. Végül is mindegy.

A nyaklánchoz kapcsolódóan van egy kérdésem: szerintetek nem "sok" ez a nyaklánc a medálhoz? Nem nyomja agyon?

Viszonylag rövidre szeretném a nyaklánc részt, mert nem szeretem a hosszú láncokat. A gyöngyhorgolást még nem tanultam meg, pedig el tudnék képzelni ehhez egy szép horgolt láncot. Egyébként a nyakláncban lévő elemek - kivéve a kása gyöngyöket - is a kis csomagban voltak a gombbal együtt. :)