2013. szeptember 17., kedd

Alkotások


Nem tétlenkedtem az elmúlt napokban sem, bár jóval kevesebbet sikerült alkotnom, mint amit terveztem. Beindult a suli is, az egyik gyerkőcöm folytatja a gimit, a másik egyetemen tanul tovább. Igazából már elég önállóak ahhoz, hogy több időt tölthessek a hobbimmal, mint eddig, de valahogy mégsem jut rá idő. Bizonyára azért is van, mert szívesen böngészem inkább az alkotós blogokat, mint én magam nekiüljek hímezni. Ráadásul valamelyik nap ott tartottam, hogy nem tudtam eldönteni, hogy hímezzek-e vagy gyöngyözzek? Azért haladok ezzel is, azzal is. :)

Mutatom a termést:

 Itt tartok a levendulással.

 A kolléganőktől névnapomra kapott pénzből (ajándék helyett)
tegnap ezt a fülbevalónak valót vettem - többek között. :)))
És persze rögtön meg kellett fűznöm! :) Este 10-ig csináltam!

Ezt a bogyót szintén egyik kolléganőmtől kaptam,
én csak rászereltem a fülbevaló akasztót.
Nagyon szépen csillog, a képen ez nem látszik.

2013. szeptember 16., hétfő

Újabb shamballa


Még a múlt héten készült ez a shamballa karkötő. Mutatni is akartam akkor, de elmaradt. Ma is alkottam, gyöngyöztem, de teljesen másfélét készítettem. Vettem pár szép rivolit, ezekből kettőt befoglaltam fülbevalónak. Nagyon tetszik a végeredmény, majd arról is mutatok fotót. Egyelőre meg kell elégednetek a shamballa karkötővel.



Ez már valódi shamballa gyöngyökkel készült, ajándék lesz, de majd csak novemberben adom át.

2013. szeptember 9., hétfő

Bontottam


Nem azért bontottam ki a levendulás képem nagy részét, mintha elrontottam volna. Nem... Egyszerűbb oka volt annak.

Kata - aki szintén elkezdte hímezni ezt a mintát - figyelmeztetett, hogy nézzem meg jól a színeket, amivel hímezni akarom! Ugyebár én Rosace fonallal hímzek, ennek a levendulás képnek a kódjai pedig Anhor fonallal vannak megadva. Néhány Anchor fonalnak egyszerűen nincs megfelelője DMC-ben, amit aztán egyszerűen át lehet váltani Rosace-ra. Kata viszont nem hagyta ennyiben a dolgot, hanem küldött nekem Anchor színmintát a képhez. Nagyon örültem, és a hétvégén nekiálltam összenézni a színeket. Az eredmény egész jó lett, csak 6 színt kellett megvennem az Anchorból. Ennek kétféle "eredménye" lett.
Az egyik, hogy vegyes fonalakkal készül a kép. Én ugyan nem bánom, az ilyesmi sosem zavart, bár mindig igyekeztem úgy beszerezni a színeket, hogy tényleg csak egyfajta fonalat használjak. De ha ez valamilyen oknál fogva mégsem sikerült, hát pótoltam másfélével. Ugyan ki mondja meg, hogy az nem az a fonal?
A másik "eredmény" azonban jóval bosszantóbb. Amit eddig jó színnek gondoltam, és már dolgoztam vele, arról kiderült, hogy oda bizony picit más árnyalatú kellene. Ez a zöldeknél fordult elő. Így hát tegnap nekiálltam, és kibontottam az összes zöldet. Még azokat is, amelyek esetleg jók voltak. Nem számít. Újra hímzem azt a részt.

Most nagyjából ugyanannyi van készen a képből, mint amit már egyik előző bejegyzésemben mutattam. Csak éppen más részén, és más színekkel. És az összes zöld hiányzik... Lehetne ennél sokkal rosszabb a helyzet, mondjuk ha teljesen újra kellett volna kezdeni. Bár az igazat megvallva ezen is elgondolkodtam. De hogy még egyszer leszabjam, meg bevonalazzam az anyagot? Inkább a bontás!

Tehát most újult erővel, és töretlen kedvvel folytatom a levendulamezőmet! :)

Még valamit el kell mondanom. Nem csak az Anchor színeket kaptam meg Katától, hanem egy doboznyi hímzővásznat is küldött nekem. Sajnálom az okot, amiért kaptam, de tudom, hogy sok szeretettel pakolta össze nekem a csomagot, és ezzel nagy örömet szerzett nekem. Itt is köszönöm szépen! :)

Azt is meg kell említenem, hogy még augusztusban egy Lanarte készletet is küldött nekem. Ő ugyan azt írta, hogy karácsonyra kapom, de kevéssel a szülinapom után érkezett, így hát én szülinapi ajándéknak tekintettem. :) Ezt is köszönöm!!!


2013. szeptember 7., szombat

Shamballák


 Tetszik ez a csomózásos technika. Végtelenül egyszerű. Ez benne a jó! :)

Még mindig nem igazi shamballa gyöngyökből csomóztam. Bár egy karkötőt elkészítettem a kék shamballa gyöngyből, sajnos nem tudtam szép fotót készíteni róla eddig, ezért nem is mutatom. Majd egyszer...
Addig is egy karkötő és egy nyaklánc - ez utóbbi még befejezésre vár, végzárót kell hozzá vennem. A golyók egy turiban vett karkötő elemei voltak, de szétvágtam, és ezekben a darabokban keltek új életre. Ezekhez selyemzsinórt használtam, de van viaszolt zsinórom, az lesz a következő, ami kipróbálásra vár.

 A karkötő gyöngyei tengerzöld színűek, a képen ez nem igazán látszik.

 A nyaklánc részlete. Türkiz színű.

A nyaklánc.

A karkötő és a nyaklánc együtt.
A kettő között nem nagyon látszik a színbeli eltérés.

2013. szeptember 1., vasárnap

Piacos kincsek


Kint voltunk ma is a bolhapiacon, mert ott mindig találunk valami szépséget.
A mai szerzeményem két The World of Cross Stitching magazin, méghozzá az egyik 2013. áprilisi, a másik pedig 2013. augusztusi szám. Bontatlan csomagolásban volt mindkettő. Ami nem mellékes, az eredeti ára 3195 forint/db, ennek töredékéért kaptam meg, 300 forint/db áron. El sem hiszem! :)


A másik dolog, amit találtam, egy tájkép, amely napkeltét, vagy naplementét ábrázol egy tóparton. Rögtön megfogott a színeivel, és nem utolsósorban a kerete is nagyon illik hozzá. A kép nem a legjobb, de mivel sima üveg van benne, nem tudtam szebben fotózni. Azért remélem, így is látszik a lényeg. Nem tudom, hogy festmény-e vagy csak repro, de mindegy is. Kemény 400 forint volt az ára! :)))

 A kép közepén nincs függőleges fehér vonal, csak becsillant a fény.


2013. augusztus 31., szombat

Shamballa jellegű karkötő


Vagy valami hasonló. :)))))
Ugyanis csak 1 db Shamballa gyöngyöm van itthon, ezért gondoltam, hogy ezeket a fekete ovális gyöngyöket használom fel inkább. A Shamballa gyöngyhöz meg alkalomadtán veszek társakat.
A technika nagyon egyszerű, sosem csináltam ilyet, de hamar ráéreztem az ízére. A youtube-on találtam a videót, az alapján készítettem. Szerintem még lesz folytatás. :)




A képek esti lámpafénynél készültek, éppen ezért érdekes, hogy a színeket tökéletesen visszaadják. Mivel nem volt ékszerzsinórom, meg semmi olyasmim, amivel csomózhattam volna a bőrszál köré, ezért hímzőfonalat (Puppets 5908) használtam. Van itthon egy rakás Puppets fonalam, azokat nem igazán használom már hímzésre, de más technikákhoz kiváló. Pl. ehhez. Legalábbis próbálgatni a csomózás rejtelmeit. A fonalvégek eldolgozására még nem tökéletes, de talán lesz majd jobb is. :)

Most folytatom a levendulás hímzésemet! :)

Anchor - Provence lavender scape

Ez az új hímzés, amibe a napokban belekezdtem. Nem sokat haladtam, volt olyan nap, amikor elő sem vettem. Este meg már én sem látom olyan jól a vásznat, mint pl. akár 1 évvel ezelőtt. Lassan esedékes is lesz egy szemvizsgálat.

Megmutatom, hogy mennyi van kész az én hímzésemből. Kivágtam az eredeti kép nagyjából ugyanezen részletét, hogy jobban látszódjon, mennyire élénkebbek lesznek a színek az enyémen.

                                                        eredeti                                            az enyém

                                              eredeti                                             munkája



2013. augusztus 25., vasárnap

Tengeres kép - kész! :)


Hivatalosan "A view from the window" címet viseli a kép, de én már csak "tengeres" képként emlegetem. El sem hiszem, hogy végre elkészültem vele! A szabadságom utolsó napjaiban vettem csak elő, és végre befejeztem a hiányzó xszemeket és a kontúrozást. Nem minden részét szerettem kontúrozni, pl. a függönyt, mert semmi látszatja nincs, viszont a hortenziákat nagyon szépen kiemeli a kontúr. Tegnap este készült el teljesen. Szeretném jövő hónapban bekereteztetni.

Ilyen lett:

Aki ismer, tudja, hogy a tenger a gyengém...

És persze belekezdtem a következő hímzésembe, egy levendulás képbe. Szépen el is rontottam már a kezdésnél, úgyhogy amit hímeztem, azt mindet ki is bontottam. Ma egy ici-picit tudtam eddig hímezni, de szeretném este folytatni.

Ilyen lesz:


2013. augusztus 17., szombat

Nyaralás :)

Eltűntem egy kis időre, nyaralni voltunk. Ismét a számomra megunhatatlan Horvátországban jártunk. 8-án indultunk, és tegnap jöttünk haza. Nem is szaporítom a szót, inkább mutatok néhány fotót. :)

 Split - Diocletianus palotája
Split - kikötő

 Krka vízesés

 Krka vízesés

 Pag - kikötő részlet

 Primosten

Rogoznica - kikötő részlet

 Rogoznica - naplemente

Zadar - kikötő részlet

2013. augusztus 2., péntek

Morsa fülit fűztem


Ma megint gyöngyözni volt kedvem. Egyrészt azért is, mert még nem érkeztek meg a rendelt fonalaim, másrészt mert kezdem megszeretni a fülbevalókat. :) Ezek után mi más készülhetett volna, mint egy füli, EWA egy jó kis mintája alapján. Íme:


Nagyon jó volt fűzni, mondjuk EWA mintáira ez jellemző, hiszen annyira érthetően vannak lerajzolva, hogy olyan is nekiállhat bátran, mint én. :))) A mintával ugyan nem egyezik teljesen, mert nekem szuperduo helyett twin gyöngyeim voltak, illetve nem volt pici csiszoltam. Azért így sem rossz.