Először dühöngök. Ugyanis jó ideig nem tudtam belépni a saját blogomra, mert állandóan egy Captcha-t kellett beírnom, de hiába írtam jól, nem tudtam tovább lépni. Sőt! Mások blogját sem tudtam megnyitni. Aztán egyszer csak jó lett. Ennek köszönhetően meg tudom mutatni nektek, mit alkottam az elmúlt hétvégén, vagyis inkább vasárnap.
A türkiz nyakláncom kiegészült egy pár fülbevalóval és egy gyűrűvel. Ez utóbbihoz lehet, hogy bronz alapot kellett volna használnom, de sajnos ilyennel nem rendelkezem. Viszont nagyon fűzhetnékem volt. Az egyik fülbevaló elég gyorsan elkészült, de érdekes módon épp a másodikkal szenvedtem meg. Valahogy a peyote befoglalás nem akart sikerülni, mindig elszúrtam valahol (volt, hogy a fűzőszálat is sikerült egyszer elvágnom...) A gyűrűről meg ne is beszéljünk! Talán kicsinek bizonyult a 11-es bronz gyöngy, de valahogy alig tudtam átszuszakolni rajta a tűt. Sokszor fogóval kellett áthúzni, de ez meg a kezemnek nem tett jót. Olyan is volt, hogy eltört gyöngy, de ez nem látszik, és ezért ugyan le nem bontom!
Nekem tetszik az egész, szívesen viselem, mert ugye írtam már, hogy egész jól bírja a fülem a füli akasztókat.(vörösréz színűt használtam az eddig két fülbevalóhoz, az bevált, pedig direkt nikkelmentes ezüst színűt is vettem). Azt hiszem, fogok még gyártani pár fülit, hiszen az arany karikámon kívül szeretnék másfélét is hordani.
Na, de most már túl sokat beszéltem, megmutatom, milyenek lettek az alkotásaim:
A füliket, és a gyűrűt saját kútfőből fűztem, ez persze nem zárja ki, hogy ilyen minta nem létezik, mert elég egyszerűek. A gyűrűbe talán sötétebb színű gyöngyöket kellett volna belefűzni, de már ilyen marad.
A teljes szett:
Maradt még néhány türkiz golyócskám, azokból is lesz majd valami. Lehet, hogy még gyűrű, de lehet, hogy másfajta fülbevaló.