Csak nem bírtam magammal, muszáj volt nekiállnom egy újabb apróságnak. Pénteken terveztem elkezdeni, de akkor a telekre mentünk, és hiába vittem magammal a hímzéshez szükséges kellékeket, más dolgok foglaltak el. Így hát csak szombaton délután volt alkalmam belebökni az újabb minibe. Ma délután pedig befejeztem. A múltkori rózsásat lemértem, maga a hímzés rész nem nagyobb 4x4,5 cm-nél. Ez pedig 3x3,5 cm lett. Még mindig nem olyan mini, mint amit szeretnék, de még kísérletezem a meglévő anyagaimmal. Ez a rózsácska gyöngyvászonra készült, amit tavaly vettem, akkor fedeztem fel egy üzletben. Remekül lehet rá hímezni 1x1 szálon, és ami fő, ebből az anyagból is jó sok van. Az ára pedig úgy rémlik, hogy nagyon is barátságos volt. :)
(Ilyen gyöngyvászonra már hímeztem 1x1 szálon, talán emlékeztek a Brittercup-képecskéimre.)
Nos, hát ilyen lett a rózsácskám:
Ez a kontúr nélküli változat.
Ez pedig a már kontúrozott, kész virág.
Persze, a képeken óriásinak látszik, de egyáltalán nem az. Az eredeti mintához képest gondolom, jócskán eltérhettem a színekkel, mert a fele nem volt meg a megadott színeknek, ezért improvizáltam. Nem tűnik rossznak az összhatást tekintve. Sajnos, rontottam is hímzés közben, de már elég nagy részt kihímeztem (a leveleknél), amikor észrevettem. Máskor szemrebbenés nélkül kibontottam volna, persze csak ha "normál" méretű hímzésről van szó, de mivel ilyen picurka, nem vállalkoztam rá. Ez már bizony ilyen marad! Így viszont nem csak a színeket, de magát a mintát is picikét módosítanom kellett.
Ebből a rózsából egy ovális medált szeretnék készíteni, remélem, a végeredmény nem lesz olyan "óriási", mint az előzőé. Persze az is gondot okoz, hogy nem sok mini mintám van. Kb. 30x30 szemnek, vagy még kisebbnek kellene lenni egy mintának ahhoz, hogy elég kicsike legyen ilyen célra. Ez pl. majdnem 40x40 szem volt!
Itt is szeretném megköszönni a segítőkész hozzászólásokat, nagyon kedvesek vagytok! Azt hiszem, már tudom, mi lesz a sorsa annak a "medálnak". Nagy valószínűséggel egy kerek doboz tetejét fogja díszíteni...
Hímzés közben persze furdal a lelkiismeret, mert a kezem fáj, de képtelen vagyok kímélni. Egy ideje már egész jó volt, csak néha-néha fájt annyira, hogy gyógyszert is be kellett vennem. De múlt héten a doki csodásan megtekergette, azóta megint rosszabb. Sokat gondolok arra, hogy gyógyuljon meg, de tudom, kímélnem kellene, az még többet segítene. De sajnos nem járkálhatok hetekig szorosan befáslizott kézzel.