2010. szeptember 27., hétfő

Hibiszkuszom

Nyáron, épp mikor nyaralni voltunk, virágzott a hibiszkuszom. Anyukám lelkendezve mesélte, mekkora virágja volt, és hogy milyen gyönyörű volt. Most, így az őszben járva ismét kinyílott, hogy én is láthassam szépséges virágját. A képen a tenyerem van az óriási virág alatt.

A fotó este készült, elnézést a minőségéért!

2010. szeptember 26., vasárnap

Kedvencem :)

Ez a nyaklánc lett a kedvencem. Két oka is van ennek, egyik, hogy a színei miatt sok ruhámhoz passzol, a másik ok pedig az, hogy saját ötlet alapján fűztem. Mint az előző medáloknál is írtam, lehet, hogy létezik már ilyen minta (miért is ne), de ezt úgy fűztem, ahogy alakulgatott a kezeim között. És már többen megdicsérték, ami ugye egy saját készítésű dolognál mindig büszkeséggel tölti el az alkotóját. Mutatom is a nyakláncot:


2010. szeptember 25., szombat

Kamera Hungária 2010.

Idén Veszprémben rendezték meg a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivált. Ennek apropóján szeretném leírni a tegnapi élményemet.

Nagyon vonzó áron lehetett jegyet venni a tegnap esti programra, amely a Táncdalfesztivál Update! címet viselte. A téma a 60-as évek vége és a 70-es évek elejének népszerű Táncdalfesztiválos dallamaira épült. Nem rajongok ezekért a zenékért, de az előadóművészek mindent megtettek azért, hogy mindenkinek kedvére tegyenek. Bevallom, több dal egyáltalán nem tetszett, és azt hiszem, ez nem az előadón múlott. Két kedvencem volt az előadóművészek közül, Malek Andrea (nagyon bájos kismama) és Dolhai Attila. Mellettük azonban egyáltalán nem törpült el Falusi Mariann, Szinetár Dóra, Bereczki Zoltán, Tóth Vera, Tóth Gabi, Oláh Ibolya, Király Viktor, Mészáros Árpád Zsolt, Palya Bea és Tabáni István. Azt hiszem, ezek a nevek magukért beszélnek! Nem szeretnék megfeledkezni a Fool Moon együttesről sem, hát ők aztán frenetikusak voltak. Akkora vastapsot kaptak minden számuk után, hogy hihetetlen.

Az arénában óriási tömeg volt, alighanem voltunk 5 ezren is. Nagyon jó volt a hangulat, nem bántuk meg, hogy elmentünk. Úgy tudom, lesz tv-s közvetítés is erről, aki szereti a 60-as, 70-es évek zenéjét, feltétlenül nézze meg!

Köszönjük a művészeknek az élményt! :)))

2010. szeptember 18., szombat

Legújabb alkotásom


Leánykám imádja a lila színt, és mindent, ami lila. Egyik nap szép lila tekla gyöngyökre bukkantam, nem kellett noszogatni, hogy megvegyem. Egyik este kísérletezgettem vele, de lebontottam, mert nem lett jó. Ma egy újabb ötletem támadt, és minta nélkül, csak úgy saját fejem után megfűztem ezt. Kapott láncot is, és már hordható is! :) Igazából a színei nem ilyen erősek, a lila és a rózsaszín is olyan púderszínek.

Ha valaki a saját mintájára ismer, akkor az csak a véletlen műve lehet!

2010. szeptember 13., hétfő

Kócos madárkák és egyebek

Hétvégén rászántam magam, és befejeztem a madárkáimat. A kék virágos madárkákat már mutattam, de itt vannak újra, kimosva, picit megvasalva, a fuksziás madárkákkal egyetemben.


Ezt a könyvjelzőt még a nyár elején készítettem a Keresztszemes Magazin számára, most már az én könyvjelzőmként szolgál. :)



És... khm... újra gyöngyök.

A zöld nyaklánc immár Katának hoz szerencsét,
legalábbis remélem, hogy hoz. :)


A memória karkötő a lánykámé...



A két medál pedig a tegnap délután-este termése.
Lányom szerint a sötétebb olyan régies, antik hatású.

Ilyesmi medálokat még nem fűztem, ezek nem minta alapján készültek, csak így alakultak fűzés közben. Egész elégedett vagyok velük.

Játék Zoknis Pankánál!

Egy szépséges gyöngycsodás lehet nyerni ZoknisPanka játékán.
Kukkantsatok be hozzá!

2010. szeptember 6., hétfő

Naplemente - ma

Csodás látvány volt!

2010. szeptember 5., vasárnap

Cserébe


Már majdnem megfeledkeztem erről a csavart nyakláncról, Anitának készült, cserébe az articsóka technikás könyvért.

2010. szeptember 4., szombat

Két nyaklánc

Mindkettőnek története van... Az elsőt, a zöldet, Amotae Évinek készítettem... Sokan ismerjük őt, és most sokan búcsúzunk tőle... Azért reméljük, nem végleg! :)))

Ezt a lóhere medálos nyakláncot küldtem neki, hogy szerencsét hozzon az új életében... Már kaptam is visszajelzést, hogy tetszik neki, és viseli is! :)))


A másik nyaklánc anyukámnak készült, ugyanezt a medált fűztem meg, csak más színnel, más gyöngyökkel. Neki pedig a gyógyulását elősegítendő célzattal fűztem...

Mivel nem volt szív alakú gyöngyöm (hiába keretem, nem találtam sehol), hát ezekkel a nagyobb csiszoltakkal helyettesítettem őket, valamelyest azért felismerhető a lóhere, ugye?

2010. szeptember 2., csütörtök

Van Isten!... azaz Internet! :)


Tegnap felhívtak bennünket, hogy ma jönnek bekötni a netet!
El sem hiszem... Hát nem jó hír? :)
Így hát újra itt vagyok...