2010. május 9., vasárnap

Néhány újabb munkám


Anyák napja óta is alkottam ám, csak a fényképezőgépem Spanyolországban járt, és nem tudtam fotókat készíteni.
Kezdem mindjárt egy Blackbird Design-nal. Eredetileg az egész 1 multicolor színnel van hímezve (csak zölddel, de nem ilyennel, mint az enyém), de én kicsit megvariáltam. Nem csak a színt, hanem a kép keretét, itt-ott a mintát is. Így sokkal jobb lett az összkép - szerintem. Kép lesz belőle, már kigondoltam, hol lesz a helye.

A következő kicsit ismerős lehet, mert már mutattam egyszer ebben a posztban. Egy achát darabot vettem még a karácsonyi vásárban, be is foglaltam. Akkor tetszett a végeredmény, de csak kerülgettem, többször elővettem, újrafűztem vagy négyszer. Mindkét oldalán hordható, más-más az achát mintája. Ez már a végső formája, szalagra fűztem, úgy hordom.

A harmadik munkám pedig egy hétszögletű medál. A színek nem az igaziak, de ilyen gyöngyeim voltak itthon, kipróbálni nem volt rossz. Egyébként élőben szerintem sokkal jobban mutat.


2010. április 27., kedd

Anyák napjára még elkészülhet!


Napokig azon gondolkodtam, hogy mily módon fejezzem be a szivecskés hímzésemet. Tegnap aztán kitaláltam, hogy veszek szív alakú dobozt, és ráapplikálom. Hát, nem volt egyszerű ilyen dobozt szereznem, elsőre henger alakút vettem, aztán egy másik boltban egyetlen szív alakút találtam, és éppen jó a hímzésemhez! Kb. 2 órával ezelőtt elővettem, és nekiálltam összeállítani úgy, ahogy elképzeltem. Nem is lett rossz, ahhoz képest, hogy először csináltam ilyet. A belsejébe a filcet kicsit pontosabban kellett volna kivágnom, de egyéb gondom nincs vele.
Kb. 1 óra alatt elkészültem vele, úgyhogy nem olyan bonyolult dolog. Ha még nincs elképzelésetek, mi legyen a szivecskés hímzésetekből, készítsetek ti is ilyen dobozt!


Az összeállítása: a fedelét rátettem, és az doboz oldalán körberajzoltam. Lemértem, és 1 ív vastagabb piros filcből a 2-2 oldalt kivágtam, ráragasztottam (a filc rövidebb oldalából mértem). Aztán a tetejét körberajzoltam, és egy vastag vatelinből kivágtam a szív formát, ráragasztottam, majd erre jött a hímzett anyag. A fedél oldalának a közepéig ragasztottam az anyagot, a maradékot levágtam. Lemértem a fedél szegélyét (kb. 2 cm), 2-szer kivágtam a filc rövidebb oldalából a szegélynek valót, majd ráragasztottam. Ezzel el is készültem a külsejével. A tetejét körülrajzoltam a maradék filcen 2-szer, kivágtam, és a fedél, majd az alsó rész belsejébe ragasztottam. Itt volt egy kicsi pontatlanság, mert ugye a fedél körberajzolva nagyobb, mint a belső méret, ezért nem sikerült teljesen pontosra vágnom a bélésnek valót. Lehetett volna még a belső oldalakra is filcet tenni, de csak 1 ívet vettem. Amúgy az 1 ívecske filcből így alig volt hulladék...

Jó munkát kívánok!

2010. április 25., vasárnap

Giveaway Mankánál!


Játékra jelentkeztem Mankánál!
Ma van a határidő, aki szeretne jelentkezni, még megteheti!

A részletekért klikkelj a képre!

2010. április 21., szerda

Tralala


Jó ideje nem hímeztem már Tralala mintát. Amikor a DMC CV fonalakat vettem, már ez a minta járt a fejemben. Neki is álltam a hétvégén, de csak mostanra lett kész. Az xszemenként való hímzés nem kedvez a gyorsaságnak! :) Persze, végleges formája még ennek a hímzésemnek sincs, de majd valami szépet készítek belőle.

Tralala: Duo Gourmand egyike
Fonal: DMC CV, anyag: Rico vászon

a szivecske elem innen való

2010. április 19., hétfő

Játék Rozandinál! :)


Aki csak egy kicsi kedvet is érez hozzá,
látogasson el Rozandi oldalára, és játsszon vele! :)))
Katt a képre! :)

2010. április 17., szombat

Gyöngyszív


Még húsvétkor fűztem ezt a szivecskét, a hozzá való láncra várt idáig. Tegnap este aztán kipattant a fejemből az ötlet, hogy milyet fűzzek hozzá, íme itt az eredmény. A lánykám is szeretne egy ilyet, de ő másfélét kap. :)

2010. április 14., szerda

Szivecskés hímzés és...


... persze gyöngy. A szivecskés hímzést a madárkák után készítettem, nagyon gyors, haladós munka volt. Már olyan sokan elkészítettétek, hogy ezúttal kedvet kaptam hozzá. Igaz, csak Rosace fonalam volt itthon, pirosat választottam, szivecskéhez mégiscsak ez illik. Tudom, snassz ez így, de ez van... Tegnap azonban egy kolléganőmtől hallottam, hogy nyílott egy új üzlet, ott már lehet DMC-t is kapni. Nosza, ma ebédidőben ellátogattam oda, és tényleg! Vettem is néhány DMC CV fonalat. Majd meglátjuk mi születik belőlük. Terveim vannak, de nem biztos, hogy úgy is lesz, ahogy elképzeltem.

Ez a szivecske természetesen anyukámé lesz, anyák napjára. A nyakláncot meg azért készítettem, mert eredetileg tekla gyöngyöket akartam venni, de nem találtam 3 méretben nemhogy egyforma, de legalább egymáshoz illő színeket sem. Ezért körülnéztem, és a hosszúkás gyöngyök már velem jöttek haza. Színben hozzá illő csiszolt gyöngyeim voltak itthon, viszont egy másik üzletben teljesen véletlenül találtam a szépen csillogó pillangó gyöngyöket. A hosszú gyöngyökhöz és csiszoltakhoz éppen illik.

A bal oldali kép szobában készült, a jobb oldali pedig napsütésben az erkélyen. Még ki sem mostam a szivecskét, csak fotóztam...

A képhez felhasználtam: Bea és Jillcreation "Cosy spring"
készletéből néhány elemet.

A scrap nem megy nekem, de azért remélem,
így egy kicsit mégis jobb az összkép.


2010. április 11., vasárnap

Berry Time - kész!: )


Elkészült ez a képem is! :)))


Benedek Elek: Madárfiókák

Egy fészekben öt fióka
Összebújnak édesen.
Messze, messze szól a nóta:
"Mindjárt, mindjárt érkezem!"

Anyanóta, be szép nóta,
Szebb ennél már nem lehet.
Örvendez az öt fióka,
"Jer, jer!" - ez a felelet.

Jön már, jön már az anyóka,
Bogár, hernyó van elég.
Csicsereg az öt fióka:
"Ó de pompás egy ebéd."


2010. április 3., szombat

Húsvét


Kellemes Húsvéti Ünnepeket

kívánok
minden kedves olvasómnak! :)


2010. április 1., csütörtök

Berry Time


A Berry Time képecskémmel nem haladok olyan gyorsan, ahogy az előzővel haladtam, ennek oka, hogy letelt a szabadságom, meg is gyógyultam, és a múlt hét péntek óta újra dolgozom. A betegség miatt csak 3 és fél napot hagytam ki, akkor nem is volt erőm hímezgetni. Amikor a betegségről írtam, akkor még csak a családom tagjai voltak betegek, azt hittem, én megúszom. Fél napot tudtam dolgozni, aztán haza kellett jönnöm. Én is elkaptam a calici fertőzést. Hát... senkinek nem kívánom...